Létrehozva: 2020.10.27.

Ijesztő jelenet: Élő adásban lett rosszul Tóth Andi, itt vannak a részletek

Bár a nézők ebből semmit sem vehettek észre, Tóth Andi rendkívül nehéz perceket élt át a Sztárban Sztár múlt vasárnapi élő show-jában! Második produkciója után olyan rosszul lett, hogy ki kellett támogatni a stúdióból!

Tóth Andi számára a múlt vasárnapi élő show is úgy indult, mint az összes többi. Fleur Eastként minden babért learatott, vadító és energikus volt, bezsebelte a maximális 40 pontot, majd sietett átalakulni, hiszen ezt követően Elvisként kellett színpadra lépnie. Ez az alakítása is lenyűgözte a zsűrit, így elégedetten ülhetett le a páholyba.

Ám ezután ijesztő dolog történt.

Fotó: Ripost

Andi arcáról lehervadt a mosoly, elsápadt, látszott rajta, hogy nagyon nincsen jól. Ez azonnal feltűnt Bereczki Zoltánnak is, aki aggódva fel is tette a kérdést:

„Andi, jól vagy?”

Bár Andi intett, láthatóan nem volt jól, de mivel kezdődött a következő produkció, nem tudtak többet beszélgetni. Az énekesnő kissé erőtlenül ivott néhány korty vizet, majd a következő leállásban Zoli megkérdezte tőle, hogy gyógyszert vett-e be. Ebből a nézők persze semmit sem láthattak. Andi bólintott, és néhány percig úgy tűnt, valóban ura a helyzetnek.

A legaggasztóbb fordulat azonban ezután történt!

Azt láttuk, hogy a végső győzelemre is esélyes versenyzőt a stábtagok támogatják ki a kamerák kereszttüzéből.

Fotó: Ripost

Miközben az ország házibulija folytatódott, Andi legalább 40 percre eltűnt, senki sem tudta, mi történik vele, mindenki csak remélhette, hogy nincs nagy baj. Végül Andit sikerült visszakísérni a stúdióba, de innentől kezdve is nagyon vigyáztak rá, a lépcsőn is csak segítséggel tudott felsétálni.

Fotó: Ripost

Szerencsére az adás végére Andi összeszedte magát és persze gond nélkül jutott tovább az elődöntőbe. A Ripost megkereste az énekesnőt, aki egyébként egész múlt héten gyengélkedett, 39 fokos lázzal és mandulagyulladással küzdött. Andi bővebben nem szerette volna kommentálni a történteket. Annyit elárult, hogy valóban nem érezte jól magát, de hétfőn már forgatott és minden energiájával a vasárnapi elődöntőre készül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár