HŰHA

Itt vannak a részletek: a Viszkisnek ollót kellett ragadnia a szülőszobában

Megszületett Ambrus Attila kislánya, a köldökzsinórt is ő vágta el.
  • Szerző: Ripost

Határtalan a Viszkis boldogsága. Ahogy azt a %% elsőként megírta, kedden megszületett Ambrus Attila kislánya, Anna. Mint mondta, csodálatos pillanatok ezek, de még szoknia kell az érzést, hogy valóban apa lett.

"Míg élek nem felejtem el, hiszen végig bent voltam a szülőszobában, sőt, én vágtam el a köldökzsinórt is – mesélte a Blikknek Attila. – Nagyon büszke vagyok a feleségemre, aki a legkeményebb csaj a világon. Egyetlen hangot sem adott ki fájdalmában a vajúdás és a szülés közben, nem is sírt. Én ezt biztosan nem bírtam volna ki. Mindenki egészséges, a pici és ő is, határtalan a boldogságunk!"

Nagy tehát most a Viszkis öröme, pedig a szüléshez vezető út nem volt teljesen zökkenőmentes. Mint korábban kiderült, felesége, Réka veszélyeztetett terhesként hordta a szíve alatt a gyermeküket. Ezért gyakran kellett kontrollra járniuk, ám az egyik, január közepén végrehajtott hétköznapi ultrahangos vizsgálatot többször is meg kellett ismételni, de szerencsére kiderült, nincs baja a magzatnak. Viszont az eredetileg kiírt, múlt szerdai időpontban még „nem akart” a világra jönni Anna, várni kellett ezzel tegnapig.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?