Létrehozva: 2020.01.16.

Jáksó László: Balázs vagánynak tűnik, de nem az!

Tovább pörög a rádiós háború! Jáksó László kőkemény kritikát fogalmazott meg Sebestyén Balázsékról, a véleménye mellett pedig végsőkig kiáll. Már csak az a kérdés, mit szól ehhez a Rádió1 hármas fogata?

Jáksó László véleménye rendesen felkavarta a rádiózás állóvizét! Nagy valószínűséggel a Sláger Reggel házigazdája a kijelentésével lerombolta azt a képet, amit a hallgatók alkottak Sebestyén Balázsékról. Többek között olyan kritikákkal illette őket, miszerint a három műsorvezető csak szerepet játszik, és a mutatott énjük köszönő viszonyban sincs a valósággal. Főként a műsor frontemberét, Sebestyén Balázst vette górcső alá, ám úgy tűnik, a rádiós válaszára még várnia kell.

Fotó: Pitrolffy Zoltán

„Nekem nem igényem ezt a történetet a végtelenségig továbbgörgetni. De hát pont erről beszéltem... Balázs vagánynak tűnik, de nem az! Amíg elő nem kerül egy vezető, akivel egyeztethet, hogy mit szabad, és mit nem, addig nem fog válaszolni. Sebaj, mert ez engem teljesen hidegen hagy. Én ezzel elmondtam, amit szerettem volna róla, ő pedig alátámasztotta az állításaimat” – fejtette ki a Ripost-nak a Sláger FM műsorvezetője, majd leszögezte: a továbbiakban nem érdeklik Balázsék, legalábbis, amíg rémült csendben vannak, de a véleménye mellett a jövőben is teljes vállszéllességgel ki fog állni.

Jáksó egyébként a Blikknek pakolt ki először a Rádió1 műsorvezetőiről. Akkor azt mondta, hogy Balázsék műsora idejétmúlt és unalmas, de nem ment el szó nélkül a három rádiós megjátszott barátsága mellett sem. A Sláger Reggeli házigazdája ráadásul ezt az állítását komoly érvekkel is alátámasztotta.

„Amikor a Class FM-en együtt dolgoztunk, akkor szerintem még csak kicsit utálták egymást, és én ennek a tanúja voltam. Lehet, azóta megbékéltek, de sokkal inkább azt gondolom, hogy ezt csak eljátsszák. Egyedül Rákóczi ér ott valamit. Szerintem kamuznak arról, hogy reggelenként lazán, vidáman beszélgetnek, és megbűvölten hallgatják Balázs elméleteit” – jelentette ki a lapnak Jáksó, majd külön kitért Balázsra. Úgy gondolja, nemcsak azt játssza meg, hogy milyen a kapcsolata a kollégáival, hanem azt is, amilyen képet magáról mutat.

”Aki egy kicsit is ismeri őt személyesen, az pontosan tudja, hogy mekkora távolság van a kommunikált énje és a valódi között. Ilyen értelemben miért ne froclizhatnám? Pontosan tudom, hogy őt ez hogy érinti, és ez engem mulattat” – mondta a Sláger FM műsorvezetője.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg