Létrehozva: 2016.06.09.

Õk a meztelenkedős reality legújabb áldozatai

A bevállalós magyar celebek hatalmas célokkal indultak útnak a szigetnyi édenkertbe. Még ruháikat is ledobták, hátha könnyebben talál rájuk a szerelem. A dolgok azonban nem úgy sültek el, ahogyan szerették volna. Párkeresésük csúnya kudarcba fulladt.

Reni és Jani az Ádám keresi Évát című reality-ben ismerkedtek meg, de akármennyire is próbálkoztak, nem sikerült sem egymásban, sem másban megtalálniuk a tökéletes társat. A %RIPOST%-nak arról meséltek, hogy miért alakulhatott így a pucér reality a számukra.

"Úgy gondoltam, megpróbálom. Nem volt párom, és így kijuthattam egy ilyen gyönyörű helyre is. Ez egy extrém helyzet volt, amit nem hagyhattam ki. Reménykedtem, hogy találok kint valakit, akibe szerelmes leszek" - kezdte Reni, akinek számításai nem a tervezettek szerint alakultak. Ráadásul önértékelési gondjait sem sikerült lepleznie, nehezen nyílt meg a szigeten is.

"Ha feloldódom, akkor beszédesebb vagyok. Igen, tényleg van egy kis önbizalom hiányom, ugyanis sokat csalódtam már az életemben, ezért is indultak olyan nehezen a dolgok a szigeten. Ezért sem tudtam megnyílni" - árulta el a telemarketinges, aki fel is öntött a garatra, hogy végre megeredjen a nyelve.

A szende vöröske eleinte elég kínosnak érezte, amikor szembetalálkozott a kamerákkal. Nem mintha nem tudta volna, mire is vállalkozik valójában.

"Zavarban voltam a kamerák miatt. De mégis kihívásnak tartottam, ezért belevágtam. Lehet, hogy visszahúzódó vagyok, de ezért is örülök, hogy részt vettem ebben a műsorban. Így a határaimat is tudtam feszegetni egy kicsit" - folytatta a pucérkodó celebaspiráns, akire valószínűleg az egész családja büszke lehetett, hogy meztelenül mutogatta magát ország-világ előtt.

"Mindenki teljes mértékben támogatta a szereplésem. A család és barátok is rendszeresen követtek a tévében."

A galériáért kattints a képre!

Reni végül a vele érkező Janit vitte magával a Szerelem szigetére.

A kezdeti beszélgetés meglehetősen nehezen indult. A férfi szinte harapófogóval tudta csak kihúzni a megilletődött lányból a szavakat. Egy kis alkohol azonban mindent megoldott. A félős Reni varázsütésre vadállattá változott. Ám, úgy tűnik ez mégsem jött be igazán Janinak. Nem volt elég ahhoz, hogy kapcsolatukat komolyabbra fűzzék.

"Miután hazajöttünk a szigetről, találkoztunk Magyarországon is."

Sokat beszélgettünk egymással. Végül rá kellett, hogy jöjjünk, sokkal több értéket képviselünk azzal, ha barátok maradunk.

- magyarázta Jani.

Tehát Kloé és Bence párosa után megvannak az újabb áldozatok, akik habár együtt távoztak a mesés édenkertből, mégis úgy döntöttek, külön utakon folytatják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg