Létrehozva: 2017.09.15.

Kemény szavak a TV2 sztárjától: Fellököm az operatőrt is, ha kell!

Vomberg Frigyes a Séfek Séfe sokat megélt korelnöke megenged magának némi keménységet a tanítványaival szemben.

Vomberg Frigyes az a fajta mester, aki elsőre még szelíden kér, de másodjára, már keményen odaszól annak, aki szerinte nem megfelelően végzi a munkáját. Õ maga nem is próbálja finomítani mindazt, amit a Séfek Séfében látunk tőle miden este a TV2-n.

"Igen, káromkodok! Na és… A Séfek Séfe nem egy leányregény. Ez itt kérem egy konyha, ahol dúl az idegek harca, és ahol mindennek tű pontosan kell történnie, ha nyerni akarunk. Márpedig, mi másért lennék itt a srácaimmal?  Az indulat a feszített tempó velejárója, a néző pedig azt láthatja, mi folyik a háttérben annak érdekében, hogy akkor és azt kapja egy étteremben, amit kért. Ha finomkodik a séf, azzal teret enged a hibának, az pedig nem én vagyok”

- kezdte a %RIPOST% napilap pénteki számában Frici, aki egyébként igazán kedves ember. Azt ígéri, odacsapni azért nem fog, pedig annak idején előfordult, hogy tanulókorában keményen fenyítették a meseterei.

"Az az igazság, hogy versenyhelyzetben arrébb lököm az operatőrt is, ha útban van, még ha nem is szándékosan, csak úgy lazán, siettemben."

Annak idején, ha útban voltam, engem is meglódítottak a séfek, sőt…

- mondta a séf, aki a lapnak azt is elárulta, pontosan mit tettek vele tanárai, ha feleselt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár