Létrehozva: 2018.06.23.

Keresztes Ildikó a botrányról: Nem vagyok alkoholista

Az énekesnõ nem hitt a szemének, amikor azzal szembesült, hogy az egyik magazin címlapon vádolja õt alkoholizmussal. Itt a válasza!

Keresztes Ildikó napját finoman szólva sem dobta fel, hogy az egyik magazin címlapon vádolta alkoholizmussal. A barátságtalan feltevést arra alapozták, hogy készítettek néhány fotót, melyen az énekesnő láthatóan jó hangulatban szórakozott. A cikk szerint Tóth Vera támogatta őt illuminált állapotban. Vera és Ildikó először a Facebookon adtak hangot felháborodásuknak, majd a megalázott énekesnő az AcNewsnak nyilatkozott.

"Egyesek személyes bosszút kívánnak állni rajtam. Igazából nem is érdekel az egész. Tulajdonképpen okom lenne bosszankodni, de inkább csak nevetek a szánalmas próbálkozáson”

– mondta Ildikó, és hozzátette: alkalmanként valóban megiszik egy-két pohár italt, de ez szerinte teljesen rendben van.

"Mit igyak egy borfesztiválon? Persze, hogy bort ittam. Mondjon bárki egy embert, aki sosem fogyaszt alkoholt.

Nekem sosem volt problémám az alkohollal.

Ha lett volna, nem lennék képes a színpadon állni évtizedek óta. Válogatott tornász is voltam, a sportolói múltam pedig szintén összeegyeztethetetlen az alkoholizmussal”

– magyarázta Keresztes, aki egyébként kiválóan érzi magát a bőrében. Élvezi az életet, és örül a nyárnak. Biztos benne, hogy az idei csúcsszezonban is csodálatos élményekben lesz része.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle