Létrehozva: 2017.07.11.

Kettesben nyaral a lányával Zalatnay Sarolta!

Az énekesnõ már nagyon várja az augusztust, amikor Niki végre hazalátogat, hogy eltölthessenek együtt néhány felejthetetlen napot.

Tűkön ülve várja az augusztust Zalatnay Sarolta, hiszen ekkor jön végre haza hozzá a lánya. Niki hónapok óta Angliában él, és bár minden nap órákat beszélnek telefonon, Cininek nehezére esik megszokni a hatalmas távolságot és a ritka találkozásokat.

"Nagyon hiányzik Niki, de ő már egy közel harmincéves felnőtt nő, el kell fogadnom, hogy önálló életet kezdett.

Egyébként sincs okom panaszra, egész nyáron koncertezem, Niki is egy ilyen időszakban érkezik hozzám.

Augusztus elején eltöltünk együtt néhány napot vidéken, és mivel mindig szeretett elkísérni a fellépésekre, most is ez lesz a program" - árulta el a %RIPOST%-nak az énekesnő.

Nikit a sűrű program miatt ez alkalommal nem kíséri el jamaicai barátnője és annak gyermekei, így Cini egyelőre nem élvezheti a nagymama-szerepet, helyette viszont kizárólag a lányára koncentrálhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó