Létrehozva: 2016.11.12.

Kiderült: Árulja otthonát Gesztesi Károly!

A színész körül újra felgyorsultak az események! Vajon mi állhat annak hátterében, hogy eladóvá vált otthona?

Korábban egy telek és egy kertkapu választotta el Gesztesit volt párjától, Nikitől, most csak egy ajtó. Nem sokáig: a színész eladja ikerházát. 

Öt évvel ezelőtt építtette saját tervei alapján azt a budakalászi, hatalmas, több mint kétszáz négyzetméteres ikerházat Gesztesi Károly, amely most eladóvá vált. A színész, aki a hétvégén ittas vezetés miatt került bajba, tovább akar állni, meg akar szabadulni a kacsalábon forgó, pezsgőfürdős ingatlantól, és minden jel azt mutatja, hogy Liptai Claudia előtti élettársa – akitől három fia született –, Niki is vele tart. Károly ugyanis az ikerház mindkét lakását hirdeti, azt is, amelyben az asszony és közös gyermekeik élnek.

"Több érdeklődő is akadt már az ingatlanra, de konkrét ajánlat még nincs. Mindkét lakás amerikai konyhás nappalival ellátott, összesen a kettőben nyolc szoba van. Az egyik oldalon kandalló, és egy jakuzzival ellátott panorámaterasz gondoskodik a hangulatról. Az ikerház két felét egy rejtett átjáró köti össze a gardróbokon keresztül. De igény szerint ez befalazható" - mondta a Borsnak az ingatlanos.

Köztudott, a színész és Liptai kapcsolata azért romlott meg, mert Claudia nem bírta elviselni, hogy férje közös otthonuk szomszédságába költöztette Nikit és az akkor még két közös gyermeküket. Akkor a két ingatlant egy udvar és egy kerítés választotta el egymástól. 2015-ben pedig Károly bevallotta, Niki legkisebb gyermekének, Áronnak is ő az édesapja. A kisfiú akkor fogant, amikor még házasságban élt Claudiával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle