Létrehozva: 2016.06.16.

Kiderült, kislányt vagy kisfiút vár Péter Szabó Szilvia!

A Nagy Duett nyertese sok éven át tartó boldogtalanság után végre õszintén tud mosolyogni, párjával ráadásul egy családi hagyományt is megtörtek!

Péter Szabó Szilviát éveken át szerelmi bánat gyötörte, ami miatt még az országot is elhagyta. Miután visszatért, az élete új fordulatot vett: megismerkedett párjával, Völgyesi Györggyel, Völgyesi Gabi énekesnő testvérével. Már több mint két éve vannak együtt, és decemberre várják első gyermeküket.

Szilvia most a Story magazinban árulta el gyermeke nemét.

Megtudtuk, lányunk lesz.

A pároméknál, illetve az én családomban kizárólag fiúunokák születtek eddig, összesen öt."

Így lesz, aki vigyázzon a kislányra, ráadásul a kislány születésével családi hagyományt törnek meg. Kislánya már uniszex babaruhákat is örökölt unokatestvéreitől, Szilvia viszont csak egy-két hónappal a szülés előtt fog babakelengyét vásárolni.

A lapnak elmondta, apás szülést tervez, de a szülőszobán édesanyja is támogatni fogja, akivel nagyon szoros a kapcsolata.

"Nem szeretnék paramami lenni, inkább annak örülnék, ha a lányom kicsit a barátnőjeként tekintene rám" - mesélt jövőbeli terveiről a magazinnak.

A Nagy Duett megnyerése után az énekesnő nem áll meg, izgalmas hónapok állnak előtte. Augusztusi nagykoncertjére készül, utána pedig már a várandósságé lesz a főszerep.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”