Létrehozva: 2018.01.21.

Kiszivárgott, ez a babaarcú sztár lehet a következő James Bond

A fiatal Harry Styles még csak most debütált színészként, de máris komoly szerepekre számíthat.

Szerző Ripost

A korábban fiúegyüttessel és szólóénekesként is sikeres, 23 éves Harry Styles igen gyorsan befutott színészként is. A Christopher Nolan rendezte Dunkirk után úgy látszik, hogy máris komoly szerepre számíthat. Annak ellenére, hogy nagyon fiatal, Lee Smith vágó szerint Styles tökéletes 007-es ügynök lenne, ha a stáb fiatalabb színészt keres.

Smith, aki például a Spectre-t is vágta, azt mondta, hogy az újdonsült színész úgy dolgozott a Dunkirk forgatásán, mint egy rutinos róka, senki sem érezte, hogy az az első filmje.

Persze komoly ellenfele van, a Dunkirkben is szereplő Tom Hardy személyében, aki James Norton után a legnagyobb esélyes Bond szerepére. A fogadóirodáknál is Hardy áll az első helyen. A színész korábban azt mondta, hogy megnézne egy Nolan által rendezett Bond-mozit - ugyanis a pletykák szerint ő készíti a következőt -, de azt nem kommentálta, hogy ő lenne a főszereplő - írja a Metro.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék