Létrehozva: 2018.04.20.

Kitálalt a barát, ezért szakított fiatal kedvesével Janza Kata!

Az Operettszínház sztárjait már csak a közös munka köti össze, de vannak, akik még hisznek az újrakezdésben.

Nem volt közös téma, teljesen mást gondoltak a világról: Janza Kata egyik barátja ezzel magyarázza, hogy a színésznő szakított 22 évvel fiatalabb szerelmével, Pesák Ádámmal.

A kapcsolat eleinte szenvedélyesen indult, ám a vélemény- és korkülönbség végül teljesen megmérgezte a nem mindennapi szerelmet. 

"Nem szánták rá magukat könnyen a döntésre, de végül Kata mondta ki: legyen vége, és ezt egy közleményben tudatta is a világgal. Õ köztudottan nehezen vet véget a kapcsolatainak, mégis arra jutott, hagyja, hogy a 23 éves Ádám a saját korosztályában ismerkedjen."

Bár mindkét fél megpróbálta és alkalmazkodtak a másik korosztályához, a magánéletben ez egyre több problémát szült.

"A Katát foglalkoztató gondolatok sokszor nem találtak befogadásra, Ádám még nem ott tartott, mint Kata" - mondta el a Best magazinnak a párhoz közelálló barát, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a szakítás nem végleges.

"Időt adnak egymásnak, hogy kiderüljön, ez így működik-e, de nem ők lennének az első pár, akik egy ilyen időszak után mégis rádöbbennek, hogy egymásra van szükségük" - fogalmazott a barát. 

A színésznő és volt kedvese a Dorian Gray című darabban anya-fia párost alakítanak, így elképzelhető, hogy a közös munka során ismét fellobbannak az érzelmeik és rájönnek, képtelenek egymás nélkül élni.

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

life.hu

Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Jennifer Lopez ruhája alig takart valamit, mindenki megcsodálhatta bájait

HŰHA

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

HŰHA

Emlékszel még rájuk? Így néznek ki most a Herkules szereplői, 29 évvel a sorozat után - galéria

HŰHA

„Gábor hálás lehet Tóth Gabinak” - Mikes Anna brutális combokat villantott