Létrehozva: 2019.01.24.

Kitálalt a családtag Zámbó Jimmy botrányos házasságáról!

Bár sokáig õrizték a boldogság látszatát, Zámbó Árpy szerint Jimmy halála elõtt két évvel már teljesen tönkrement az énekes házassága.

Már jóval a halála előtt megromlott Zámbó Jimmy házassága! Ezt állítja legalábbis az énekes testvére, Zámbó Árpy, aki most elárulta, a színfalak mögött koránt sem volt tökéletes a sztár magánélete.

Jimmy és Edit asszony között az utolsó időkben mindennaposak voltak a viták, a házasságuk pedig már két évvel Jimmy halála előtt zátonyra futott.

"Nagyon szépen indult a szerelmük. Az első felesége szomszédságában lakott Edit, gyorsan egymásba szerettek Jimmyvel. Megszülettek a gyerekeik, Sebastián és Adrián. Nagyon jóban voltunk, rengeteget jártunk össze. Aztán a Jimmy halála előtti egy-két évben valami elromlott, elmúlt a szerelem, kihűlőben volt a kapcsolat, de a gyerekek összetartották a házasságát, ők szentek és sérthetetlenek voltak számára.

Tudjuk, hogy szerette a nőket, igen, nemegyszer volt hűtlen a feleségeihez.

Viszont - a híresztelésekkel ellentétben - nem volt alkoholista és hirtelen haragú. Szeretett bulizni, szórakozni, de tudta, hol a határ, mérhetetlenül őszinte volt, ezt sokan nem viselték el" - mondta el a Bors különszámában Árpy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle