HŰHA

Kitört a háború Kozso és a Kozmix billentyűse között

Mint arról a Ripost is beszámolt, az ügyészség szerint Kozso manipulálta a Zöld Teknős Barlangja nevû teaházában a villanyórát, ezért gyanúsítottként hallgatták ki még februárban.
  • Szerző: Ripost

Kozso tagadja, hogy ne fizette volna a számlákat, viszont az egykori üzletvezető, a Kozmix együttes billentyűse ezt nem így látja: Kozsót elviselhetetlen és megbízhatatlan embernek tartja. 

Természetesen a szamuráj nem állhatta a zenész szavait, így elmondta a saját verzióját.

"Hozsó állításai valótlanok, tisztán látszik, önreklámozás céljából akárkin átgázol. Tudomásom szerint októberig volt hivatalosan bérlője a teaháznak.

Ezután csak partnerei folytatták tovább az üzletet, de az általa tett nyilatkozatok alapján bebizonyosodott, hogy a háttérben továbbra is részese volt az üzlet vezetésének”

– mondta Kozso, majd további részletekről mesélt.

"A kulcsok nem lettek visszaszolgáltatva május 4-ig, amiről jegyzőkönyv is készült.

Ez idő alatt bérleti díj elmulasztások mellett, több millió forintnyi tartozást halmoztak fel a cégben, amit az új tulajdonosnak kellett rendezni, hogy a teaház újra működhessen. Áramlopás nem történt, sőt éppen Hozsóék nem fizették ki egyszer sem a számlákat a bérleti idejük alatt, ami miatt április elején kikapcsolták az áramot. 

A NAV pedig 12 napra bezárta a helyet, amiért Hozsó 2016 októberében nem tett eleget nyugta kibocsátási kötelezettségének… De még sorolhatnám… – mondta feldúltan az énekes.  

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?