HŰHA

Kollányi Zsuzsi a szakításról: A többit az égiekre bízom

Már hivatalos, hogy Majkáék lecserélték korábbi énekesnőjüket. Kollányi Zsuzsi helyett Veres Mónika, Nika lépett színpadra a legutóbbi nagykoncertjükön. Hogy mit szólt ehhez Kollányi Zsuzsi?
  • Szerző: ripost

Immáron hivatalos, hogy Kollányi Zsuzsi helyett Nika lett az állandó énekesnője a Majka és a Ők nevű formációnak.

A trió népszerűségéhez kétség sem fér, az egymás után háromszor megtöltött Budapest Park-koncertjeik tömegeket mozgattak meg. Ezeken a gigabulikon Veress Mónika, Nika állt Curtis és Majka mellett a színpadon, voltak is rajongók, akik csak ekkor döbbentek rá, hogy Kollányi Zsuzsi, a formáció eredeti énekesnője nem tér vissza többé.

kollányi zsuzsi majka

Kollányi Zsuzsi mindenről kitálalt
Fotó: Bors

A hírt tegnap Majka megerősítette a Borsnak, Kollányi Zsuzsi véleményét azonban nem ismerhette meg a nagyközönség, eddig.

A lap munkatársának sikerült interjút készítenie az énekesnővel, akinek a megszólalása nagyban árnyalja a szakításuk okait.

„Bogdán fiam születése után egy hónappal már színpadon voltam, ahogy az ikrek világrajövetele után is. Tudtam, hogy mi hajt, ismerem a bennem rejlő erőt, kétségem sem volt afelől, hogy három gyermek mellett is tudok dolgozni. Ahogy egyébként már dolgozom is. A gyerekvállalást össze lehet hangolni a munkával, főleg, ha valakinek ennyi alkotó energiája van, mint amennyit én kaptam örökül. Beszéltünk Petivel erről, igyekeztem meggyőzni, de ő nem hitt ebben. Értem az ő oldalát is, de úgy gondolom, hogy ennél jobban kellett ismernie, bízhatott volna bennem. És, ha már gyerekvállalás… ha ez a „baki faktor” itt, akkor hadd jegyezzem meg, hogy nekem már van három gyermekem, Nika még nem szült” – fogalmazott a Borsnak Zsuzsi.

A szakítás részleteiről egyik fél sem beszél, de nyilvánvaló, hogy nem lehetett egy kellemes beszélgetés az utolsó. Még úgy sem, ha ott, akkor nem hangzott el egyértelműen, hogy Zsuzsinak mennie kell.

„Soha nem volt egyértelmű a kommunikáció, nem lett kimondva, hogy nem dolgozunk együtt, de nyilvánvalóan éreztem, tudtam, a jelekből összeraktam, hogy nem ve­lem számolnak – folytatta az énekesnő. – Nincs bennem harag, sőt örülök, hogy az a rengeteg munka, amit én is beletettem a produkcióba, a csúcsra repítette őket. Próbálom a szórakoztató és kedves oldalát megfogni ennek a helyzetnek. Az égiekre bízom, ítélkezzenek ők Majkáék felett” – jelentette ki az énekesnő.

Egyedül is boldogul

Kollányi Zsuzsi az ígéretéhez híven, a második szülése után egy hónappal már színpadon volt. Elindította a szólókarrierjét, énekel a Kollányi Live nevű formációban, zenekari és akusztikus koncerteket ad, és ma jelenik meg a legújabb dala is, amihez klipet is forgattak.

„Egyszer csak azt vettem észre, hogy összegyűlt kétórányi anyagom, aztán azt, hogy már zenekarom is van... maguktól megoldódnak a dolgok, az alkotói energiáim ösztönösen működnek. Ez boldoggá tesz, és elégedetté.”

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?