Létrehozva: 2019.11.13.

Könnyek közt beszélt L.L. Junior gyermekének anyja, ezt vallotta be

Az édesanya nem ért egyet a nemrégiben elkészült szakértői véleménnyel, máshogy emlékszik a tragikus balesetre.

Továbbra sem tud megállapodni L.L. Junior és korábbi párja, Csilla arról, hogyan osszák meg gyermekük, a 6 éves Lacika felügyeletét egymás közt.

A zenész és gyermekei édesanyja augusztus végén veszítette el kisebbik gyermekét, a hároméves Dávidkát, akit a zebrán gázolt halálra egy autós. A tragédia óta Lacika az édesapjával van, ám a felek szeretnék mielőbb rendezni a továbbiakat, de sok indulat és fájdalomban van még mindkettejükben, így nem jutnak megállapodásra.

Lapunk korábbi információja szerint a napokban olyannyira eldurvult a vita a felek között, hogy a szomszédok rendőrt hívtak, hogy ne történjen nagyobb baj. A Blikk megkereste a zenész ügyvédjét, dr. Mester Csabát, aki elárulta, hogy mindennek ellenére ő és Csilla jogi képviselője azon dolgozik, hogy mihamarabb megállapodás szülessen, ám hónapok óta nem sikerült összehozni.

„Ez mind a két fél számára nehéz helyzet, de azt gondolom, hogy hamarosan megszületik a megegyezés, az ügyvéd kollégával ezen dolgozunk. A tervek szerint a szülők közös felügyeletben állapodnának meg, és váltott elhelyezésben, azaz a kisfiú egy hetet az édesapjánál, egy hetet pedig az édesanyjánál töltene” – mondta a zenész ügyvédje, aki korábban elmondta, hogy a tragédia előtt is született írásos megállapodás a közös felügyeletről.

„A gyermekek korábban az édesanyjukkal éltek, a láthatást pedig rugalmasan oldották meg. Közös felügyeleti jogban állapodtak meg, de a fiúk alapvetően az édesanyjukkal éltek volna tovább. Bár megegyeztek, az ítélkezési szünet miatt nem adtuk be a papírokat a bíróságra, így bár mindketten aláírták, azok még nem jogerősek. Ügyfelem úgy döntött, hogy a továbbiakban ehhez nem tartja magát, ideiglenes hatályú elhelyezést kér, szeretné, ha Lacika vele lakna” – mondta korábban az ügyvéd. A Blikk megkereste Csilla ügyvédjét is, aki elárulta, hogy a bíróság mind a két szülő ideiglenes felügyeleti kérelmét elutasította.

„Mindkét fél ideiglenes felügyelete el lett utasítva, ám a végleges döntésig a bíróság az édesanyának elég sok láthatást biztosít, amivel korábban probléma volt. Mindez hivatalosan rögzítve van, hogy mikor, hol és mennyi időt tölthet ügyfelem a gyermekével. Arról csak később dönt a bíróság, hogy kinél legyen elhelyezve a gyermek, mindenesetre szeretnénk, ha a felek meg tudnának állapodni a váltott elhelyezésben” – mondta dr. Horváth Gábor, aki azt is elmondta, hogy a határozatig miért az édesapjával van a kisgyerek.

„A bíróság nem akarta kiszakítani a kisfiút a környezetéből, hiszen bármilyen változás nagy hatással lehet most rá. Úgy látták a legjobbnak, ha a gyermek az édesapjával van, a másik szülő pedig ott látogatja majd” – tette hozzá az ügyvéd.

Az úgynevezett váltott elhelyezésre akkor van lehetőség, ha a szülők megegyeztek, és a bíróság a leírt egyezséget jóváhagyja és ítéletbe foglalja. Ilyen esetben egyik szülő sem köteles gyerektartást fizetni, ám az egyéb kiadásokat, például iskoláztatást, ruházkodást, kirándulások költségeit fele-fele arányban megosztják egymás közt.

Közben elkészült a szakértői vélemény is a halálos gázolásról. Az ütközés pillanatában a 76 éves sofőr 41-42 km/órás sebességgel haladhatott és időben cselekedett, nem kerülhette el a balesetet, annyira gyorsan bukkant fel előtte a kisgyermek. A szakértői vélemény szerint senki sem fogta a kisfiú kezét, amikor a kocsi elé szaladt. Ezzel kapcsolatban a Borsnak sikerült megszólaltatnia a gyermek édesanyját.

Fotó: Ripost

„Úgy sétáltam át a kisfiammal az úttesten, hogy végig fogtam a kezét. Szerencsétlen baleset volt, és nem lehet okolni senkit a történtek miatt. De még ha senki sem tehet róla, akkor is, mint édesanya örök életemre felelősnek fogom érezni magam. De felesleges hibáztatni bárkit, mert semmi sem hozza vissza a fiamat, és semmi sem hoz megnyugvást. A síromig, sírunkig bennünk lesz ez a fájdalom” – emlékezett vissza Csilla.

L.L. Juniort interjún kívül azt mondta, hogy amíg a közlekedésrendészet nyomoz az ügyben, addig a nyomozás érdekeire tekintettel nem nyilatkozhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria