Létrehozva: 2018.06.18.

Koós János erre nem számított, lesújtó hírt közölt vele az orvosa

A mindig jókedvû Koós János csak két dologtól lesz szomorú.

Az egyik, ha eszébe jut elvesztett barátja, Bajor Imre, a másik, a kézsérülése. A bal karját a tavalyi balesete óta nem tudja felemelni. Hiába műtötték meg, hiába járt sokáig gyógytornára, szembesülnie kellett vele, hogy ez az állapot már nem fog javulni.

Koós János tavaly januárban még nem gondolta, hogy egy apró figyelmetlenség miatt, megváltozik az élete. Mint mondja: ha tudta volna, akkor tavaly januárban sokkal óvatosabban megy saját udvarukon a kapu felé. Valamiben megbotlott, elesett, és nagyon erősen megütődött a bal válla. Nagy fájdalmat érzett, de nem akart egy ilyen „csekélység” miatt orvoshoz menni. De felesége addig győzködte, hogy végül autóba ültek.

Sacikám, az én okos Sacikám, akkor is jobban tudta mit kell tenni

– mesélte a %RIPOST%-nak Koós János. "Ahogy az orvos elkezdte óvatosan nyomkodni, azt hittem, ott maradok, úgy fájt. Rögtön elküldött röntgenre, ott derült ki, hogy nem csak simán megütődött a vállam, hanem csúnyán ki is ficamodott. Olyannyira, hogy műteni is kellett. S bár az operáció jól sikerült, sokáig voltak még komoly fájdalmaim. Aztán hónapokig jártam gyógytornára, szépen haladtunk a rehabilitációval, egyre jobban tudtam használni a kezem.”

Amikor vége lett az előírt gyógytornának, otthon még kellett gyakorlatokat végezni a népszerű énekesnek. Nem tudja, hogy ott rontott-e el valamit, de az biztos, hogy nem tudja felemelni a kezét, csak hasmagasságig. Visszament az orvoshoz, aki rossz hírt közölt vele: ezen már nem tud segíteni...

Nagyon elkeseredtem, mert több dologban is zavar, hogy nem tudom felemelni a kezem

– folytatta Koós János. "Szerintem mindenki tudja rólam, hogy mennyire szeretek vitorlázni, többszörös bajnok is vagyok, mindig is volt, most is van vitorlásom. Amikor meghalt Bajor Imi barátom, először nem akartam többet vitorlázni, mert sokszor mentünk a hajómmal együtt. De aztán rájöttem, hogy éppen az tesz jót, ha vízre teszem a vitorlást. A kezem miatt tavaly nyáron összesen kétszer voltam kint, akkor is a lányomékkal. Réka szerencsére gyermekkora óta jött velünk, meg is tanulta, mit kell tennie a hajón, le is vizsgázott. Így már nem ugyanaz, ha nem én irányítom! Arról nem beszélve, hogy szeretek focizni, de már azt sem merem. Ha véletlenül elesek, ami ebben a játékban benne van, nehogy még nagyobb baj legyen belőle. Nem akarok lebénulni. Még szerencse, hogy fellépés közben nem zavar, mert jobbkezes vagyok.”

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott