Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.28.

Kozsó ártatlan? Bocsánatot kért az Elmű az énekestől

A szóban forgó ingatlan közös képviselõje arról számolt be, hogy a hatósági vizsgálatok semmilyen törvénytelenségre nem bukkantak. Kozso kártérítési pert fontolgat.

Kozsót nemrégiben áram- és vízlopással vádolta meg korábbi üzletvezetője, és azóta is ettől az ügytől hangos a sajtó. A Színes Ász tegnap azonban megdöbbentő fordulatról értesült: a szóban forgó Jókai utcai ingatlan közös képviselője, Erdélyi Lászlóné azt nyilatkozta, hogy a hatósági vizsgálatok szerint Kozso semmilyen törvénytelenséget nem követett el!

"Találkoztam Kozsóval, és annyit azért elmondhatok, hogy a rendőrség azért volt itt, mert összevissza írt mindenki mindent róla. Itt volt a vízművek ellenőre, én is itt voltam, és semmi különöset nem találtak. Az elektromos művek is elvégezte a szükséges ellenőrzést, és semmiféle lopás nem volt itt."

- mondta a közös képviselő, aki nem szeretne túlzottan belebonyolódni az ügybe, majd hozzátette:

Ártatlan, ezért is kért tőle elnézést az Elmű kollégája.

- mesélte el a hölgy, és többször is kihangsúlyozta, hogy Kozso ártatlan.

Az ügyvéd, dr. Nagy József elmondta, hogy mindkét esetben megindult az eljárás, de semmi sem támasztja alá a vádakat. Sem az áramlopás, sem a vízlopás nem bizonyított.

"Furcsa jogi helyzet állt elő, ugyanis egy bizonyos lapon kívül senki nem vádolta az ügyfelemet semmivel. A hatóságok a cikk hatására kezdtek el nyomozni, hozzáteszem, nagyon helyesen, mert így legalább egyértelmű, hogy sem a villanyórát nem manipulálták, sem egyéb módon nem jutottak "ingyen" vízhez vagy áramhoz."

- magyarázta az ügyvéd, és arról is beszámolt, hogy az Elmű ellenőrei jelentek meg először a helyszínen, és semmilyen szabálytalanságra nem bukkantak, az órát leszerelték, elvitték szakértői vizsgálatra. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy elképzelhető, hogy kártérítési pert indítanak, hiszen az énekes hitele és egészsége is megromlott az ügy miatt.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz