Létrehozva: 2017.02.16.

Közúti balesetet szenvedett: cserbenhagyták a népszerű tévést

Kisebb közúti balesetet szenvedett Czippán Anett. Parkoló autójának hajtottak neki. A koccanás következtében letört a kocsi visszapillantó tükre is.

A tévés a %RIPOST%-nak vallott a részletekről, miközben azt is elárulta, nem is az anyagi kár bosszantja, hanem, hogy bocsánatkérés nélkül hajtott tovább az illető.

„Éppen parkoltam, és egy Opel Astra ahelyett, hogy megadta volna az elsőbbséget a szemből jövőnek, azt gondolta, hogy pont befér az autóm és a szemből jövő közé. Nem így történt. Nekihajtott a kocsimnak, és levitte a baloldali visszapillantómat”

– panaszkodott a FEM3 műsorvezetője, aki a dudáláson kívül nem tudott mást tenni.

„Leblokkoltam a hatalmas csattanástól, még a rendszámát sem tudtam felírni. Kizárt, hogy az illető ne vette volna észre, mi történt. Hosszan dudáltam, mégis elhajtott. Nem az a problémám, hogy összetört a tükröm, inkább azt viselem nehezen: nem volt annyi emberség az elkövetőben, hogy megálljon, és legalább megkérdezze, jól vagyok-e”

– bosszankodott Anett, aki azt is hozzátette, nem ez az első alkalom, amikor cserbenhagyják az utakon.

„Ismét csalódtam az emberiségben. Nemrégiben a másik, a jobb oldali visszapillantómat vitték le. Persze mindkét esetben nyomát sem találtam az elkövetőnek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék