Létrehozva: 2019.12.06.

FRISSÍTVE: Különös fordulat a DK-s Gréczy Zsolt és Zsoldos Dedy ügyében

Úgy tűnik, nem csak a zaklatási botrányba keveredett Gothár Péter rendező nem tanulta meg, hogyan illik viselkedni egy nővel. Erről árulkodik a Dolly Roll, a Hungária és a Step együttes dobosának, Zsoldos Dedynek nyílt levele, aki nyilvánosan kérte ki magának a Facebookon, hogy Gréczy Zsolt „megkívánta” a barátnőjét. Gyurcsány bizalmasa máris hárít.

Kínos botrány főszereplője lett a Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt. A Bors csütörtöki számából kiderült, hogy az ismert dobos, Zsoldos Gábor Dedy azt állítja: Gyurcsány Ferenc bizalmasa évek óta zaklatja a kedvesét, Zsófiát.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

 

A felháborodott zenész egy Facebookon közzétett nyílt levélben üzent Gréczynek, vagyis ahogy ő fogalmazott: volt felebarátjának. És hogy mit követett el az említett felebarát? Nos, Dedy szerint évek óta írogat, üzenget a párjának, holott jól tudja, hogy foglalt a szíve. Szívecskéket küldözget neki és a „babájának” nevezi, annak ellenére, hogy Dedy már 2016 májusában és 2017 februárjában is megpróbálta leállítani a túlfűtött, magát türtőztetni képtelen szóvivőt. A dobos eddig tűrt, de most betelt nála a pohár.

 

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

 

Ezt írta a Facebookra:

„Kedves, volt „felebarátom”! Mondd?! Miért írogatsz még mindig – vagy ismét – üzeneteket a páromnak – Zsófinak? Neked Ő nem a „Babád” – ahogy írtad legutóbb -b@zdmeg! Ő az én Babám – egyelőre még ... tudtommal ... Nem illik – nem való – nem szabad! Emlékszel? Megbeszéltük ezt 2016 májusában, megbeszéltük 2017 februárjában is! (ennek okán töröltelek akkor a Fb ismerőseim közül) Miért nem veszed már végre elő a Bibliát, ha még ezek után sem érted? Mit tegyek mondd, hogy megértsd? Ha nem én lennék az – már, aki vagyok! – jól pofán is vágnálak – úgy talán eljutna... De sajnos ez nem az én stílusom. (és féltem is a kezemet – így a karácsonyi nagykoncert előtt) A hétköznapi életben tisztességesen illik ám viselkedni! Az nem a „munkahelyed”! Ott lehet az ellenkezőjeként is – de idekint nem való!” – háborgott a zenész, aki furcsállta, hogy Gréczynek nincs barátnője.

 

A politikus évekkel ezelőtt szemelte ki magának Zsófit
Fotó: Facebook

 

Így folytatta:

„Apropo: miért nincs egy normális barátnőd? 4 év alatt azért találhattál volna Valakit, aki megmarad melletted! Vagy lehetetlen veled élni? Elviselhetetlen vagy? ... netán „tehetetlen”? ....Vagy – ami még rosszabb – van barátnőd? És a háta mögött titokban, a wc-n ülve írogatsz? ... Csajozol? Nos, azzal fejezem be ezt a levelet, hogy életem hátralévő részében nem szeretnék többet kommunikálni Veled – semmilyen szinten. Még a tv-t is majd gyorsan átkapcsolom egy másik csatornára, ha véletlenül meglátlak! Zsófi meg majd eldönti, hogy válaszol- e a jövőben a pici, piros szívecskékre, amiket küldözgetsz Neki! Még felebaráti üdvözlettel se – és főleg nem tisztelettel búcsúzom: Zsoldos Gábor – Dedy” – írta a közösségi oldalán.

A botrányba keveredett Gréczy máris mosakodásba kezdett a Facebookon. A zaklatás szó jelentésén volt felháborodva és perrel fenyegetőzött, de arra nem adott választ, miért mérgesedett el a viszonya Dedyvel…

Kínosan ügyelt arra, hogy egy szót se írjon arról, hogy vajon tényleg megtörténtek a levélben említett üzenetváltások. Azon lehet vitatkozni, mi minősül zaklatásnak.

Ami több mint különös, hogy az érintett nő nyilatkozata Gréczy közleményének részeként jelent meg. Ebben már csak barátként emlegeti Gréczyt, Dedy pedig a Facebookról törölte a bejegyzést.

Telefonon is kerestük a zenészt, hogy miért tette ezt, ám amikor meghallotta, hogy miért hívjuk, bontotta a vonalat. Párja, Zsófia sem volt sokkal bőbeszédűbb.

„Nem szeretnék a témában többet nyilatkozni a közleményen kívül” – hangzott a válasz. Amikor megkérdeztük, hogy Dedy miért írt nyílt levelet, amelyben részletesen beszámolt, mit tett a DK-s szóvivő, ha csupán „barátok”, akkor Zsófia annyit mondott: kérdezzük meg ezt Dedytől. Amikor pedig rákérdeztünk, hogy együtt van-e még a dobossal, kedvesen közölte, hogy ő most inkább leteszi a telefont.

FRISSÍTVE: A Bors telefonon érte el Zsoldos Gábor Dedyt. „Abszolút hirtelen felindulásból tettem közzé mindazt, amit a napokban írtam, s noha a posztot letöröltem, annak tartalmát azonban továbbra is fenntartom. Egyedül a zaklatást szeretném cáfolni, mert a szó szoros értelmében nem történt ilyen, csupán az, amit a nyílt levelemben is leírtam” – mondta Dedy. „Autóval siettünk moziba, figyelgettük a kedvesem telefonján a GPS-t, amikor a képernyőre bevillant a képviselő úr Viber-üzenete, benne a szívecskékkel, amit egyikünk sem tudott mire vélni” – idézte fel Zsoldos a Blikknek. „Ha ez lett volna az első ilyen próbálkozása, nem hergelt volna fel, de nagyon dühített, hogy még mindig nem adja fel. A felháborodásom csitult, de a szerelemféltés és a férfiúi hiúság erősödött, és a kedvesem lelki békéjét is megzavarták a virtuális szívecskék, meg hogy „babámnak” nevezte. Ezért írtam nyílt levelet” – foglalta össze a dobiskolát vezető zenész a lapnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult