Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.02.

L.L. Junior bevallotta: mostani feleségével csalta a fiai anyját

Éveken át csak sejteni lehetett, hogy L.L. Junior talán nem volt teljesen hűséges Csillához. A rapper most Hajdú Péter műsorában vallotta be: valójában hosszabb ideje tart a kapcsolata Kingával, mint ahogy eddig állította.

Megrázóan őszinte beszélgetéssel folytatódik pénteken a Life TV-n az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor. A harmadik adás vendége L.L. Junior, aki leplezetlen őszinteséggel beszélt élete legféltettebb titkairól.

A műsorban Junior egy olyan titkot is elárult, amit eddig még sosem nyilatkozott le sehol: kiderült, hogy feleségével, Kingával már hat-hét éve egy párt alkotnak. Ez csupán azért meglepő, mert nagyobbik fia, ifjabb Lesi László 2013 januárjában jött világra, tehát hét és fél évvel ezelőtt. Kisebbik fia, a tavaly augusztusban tragikus balesetben elhunyt Dávidka pedig 2015 szeptemberében született.

Fotó: Life TV

A rapper nem is tagadta, hogy két fiának édesanyját, Csillát megcsalta Kingával.

„Csillát nem vettem el, csak Kingát. Csillát nem akartam elvenni. Kinga százszor nagyobb szerelem, mint Csilla volt. Kinga társ, méltó partner nekem. Én már túl vagyok a cicababákon, a házi robotokon, ő nekem a királynő, a méltó társam. Olyanok vagyunk, mint két nemes fenevad. Néha öljük egymást, de ezt egészséges módon, humorral kezeljük. Nagyon jól működik közöttünk minden. Őt a Csillával való kapcsolatom alatt ismertem meg, meg is csaltam vele Csillát. A gyerekek miatt nagy dilemma volt ez az életemben, de a szívem végül Kingához húzott” – mondta el Hajdú Péternek Junior.

Fotó: Life TV

A rapper azzal is tisztában volt, hogy Kingával való kapcsolatát sokan nem nézik majd jó szemmel: többek között apósa, Körtvélyessy Zsolt sem. A Jászai Mari-díjas színművész egy csirkefogónak tartotta Juniort, akit sokáig nem fogadott el; másféle férfit képzelt el a lánya mellé.

„Azt hitte, hogy egy szélhámos vagyok. Imponálni próbáltam neki, de szerintem alig várta, hogy eltűnjek a képből. Most, hogy unokája született, talán elhiszi, hogy komolyan gondolom Kingával” – fogalmazott mosolyogva a rapper.

Lili a szeme fénye A rapper és Kinga első közös gyermeke, Lili szeptember 17-én jött világra. Junior a barátai elbeszéléséből már tudta, hogy más érzés lesz lányos édesapának lenni, azóta pedig igazi szerelemben van a kislányával. Lacika is imádja a húgát, aki a tavaly elhunyt Dávidka születésnapja után egy nappal született.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz