Létrehozva: 2019.03.26.

Lajcsi kálváriája: Erősnek tartom magam, de megviseltek a történtek

A trombitamûvészt megviselte a hétfõi tárgyalása, amit bírócsere miatt az elejétõl kezdtek.

Új bíróval folytatódott hétfő reggel a Budaörsi Járásbíróságon Galambos Lajos áramlopási ügye.

A zenészt 30 millió forint értékű áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják, az új bírónak néhány hét alatt közel 55 ezer oldalnyi iratot kellett elolvasnia, hogy maradéktalanul képben legyen az üggyel kapcsolatban.

Hétfő reggel tapintható volt a feszültség tárgyalóteremben, főleg, miután nemcsak Lajcsinak, Cs. Csabának, a harmadrendű vádlottnak és P. Krisztinának kellett megjelennie, de a bíróság becitálta Lajcsi feleségét, Boglárkát is. Az asszony csinosan és magabiztosan jelent meg a bíróságon, de látszott rajta, hogy megviseli, hogy ismét beidézték.

Boglárka 2015 őszén 12 napot töltött előzetes letartóztatásban. A vád ismertetése közben már volt fennakadás, ugyanis Lajcsi emelt hangon tett észrevételt a bíróság felé, miszerint feleségét helytelenül vették bele a vádiratba.

"Borzasztó volt végighallgatni az aljas vádakat, a feleségem nem 1994 óta a bűntársam, öt evvel később, 1998-ban ismertem meg őt. A vádhatóság, remélem, előbb vagy utóbb korrigálja ezeket az eljárási hibákat" - fogalmazott a tárgyaláson Lajcsi, majd a bíró figyelmeztette, nem vádolhatja büntetlenül a bíróságot. Ezek után kisebb vita alakult ki az ügyész és Lajcsi ügyvédje között, emelt hangon.

Az ügyvédje később elnézést kért Lajcsi nevében,  a trombitaművész pedig visszavonta az észrevételét.

Lajcsi a tárgyalás után a %RIPOST%-nak elmondta, megviselte őt a bíróságon töltött délelőtt.

"A feleségem belefogyott ebbe a procedúrába, napok óta nem evett. Tévesen állítják a vádiratban, hogy a feleségem 1994 óta a bűntársam, miközben 1998 óta vagyunk együtt, és nem bűntársak, hanem élettársak vagyunk. A vasárnapi ebéd közben a gyerekek arról kérdezősködtek, hogy mi lesz holnap. Senkinek nem kívánom, hogy a gyermekei aggódó tekintetét kelljen látnia. Szombaton megyek fellépni, ám a mai nap után kell egy kis regenerálódás számomra.

Ezt a terhet vinnem kell, és én helyt akarok állni.

Erősnek tartom magam, de megviselt a mai nap. Az ügyvédem azt javasolta, hogy a további tárgyalásokon ne vegyek részt, mert látja rajtam, hogy felháborítanak egyes vádak, ám egyelőre még úgy érzem, muszáj ott lennem. Rendszeresen járok fellépni, a közönség mindig nagy erőt ad, amiért nagyon hálás vagyok nekik. A tárgyalóteremben  hideget-meleget, de a koncerteken csak szeretetet kapok" - mondta el Lajcsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék