Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.25.

Leállt a forgalom is: Esztergályos Cecília magából kikelve kergetett egy férfit a színház körül

Esztergályos Cecília nem igazán szereti, ha súgnak neki a darab közben.

Két premierje is lesz idén Esztergályos Cecíliának. A művésznő az egyikről beszél, a másikról nem.

“A Császármorzsát mutatjuk be az Újszínházban decemberben, és a másik premier is egy budapesti színházban lesz, de mivel ott naponta változik a felállás, még nem beszélnék róla” – mondta Cili a Borsnak.

Júliusban a művésznőnek sok előadása lesz, a Körúti Színház Piros bugyellárisával megy szabadtérre játszani, Veszprémbe stúdióba pedig az Újszínház Zserbó tangójával.

Vajon ezeken a helyeken tudják, hogy Cecília nem szereti a súgókat?

“Nem a súgókat nem szeretem! – neveti el magát. – Még kicsi voltam, elemibe jártam, amikor láttam egy előadást a Nemzeti Színházban. Legendás nagy bölények játszottak a színpadon, de mielőtt megszólaltak volna, már hallottam minden szót a súgótól. Akkor még nem akartam színész lenni, de azt mondtam a mamámnak: ha színész leszek, soha az életben nem engedem meg, hogy súgó súgjon nekem előadás alatt.

A próbán isteni, ha segít, de előadás alatt nem, különben megkergetem. Erre volt példa.

Az Énekek énekében megkergettem egy szép nagy fiatalembert. Akkor kezdte a pályát, először súgott. Mondtam neki, egyre kérem, semmi szín alatt ne súgjon nekem a színpadra. Boldogulok a szöveggel, nyugodt lehet. Erre, amikor kezdődött az Énekek énekében, hogy: József, József, te vagy tehát… Mikor kimondtam az első Józsefet, és egy pillanatnyi szünetet tartottam, ez besúgta, hogy: József. Ő úgy gondolta, hogy „Józsefjózsef”, de így nem mondjuk. Kimentem a szövegem végén, és megkergettem”.

A súgó csak azért menekült meg Cili haragjától, mert a művésznőnek vissza kellett térnie a színpadra, mint Putifárné. Több ilyen eset is volt, a legutóbbi a karantén előtt, februárban.

“Az az illető is tudta, hogy nekem nem szabad súgni. Feltalálom magam, nincs gond, de ha kinézek rá, akkor az nem azért van, mert unatkozom, hanem azért, hogy na, akkor most segíts. Mondtam neki, ha rád nézek, muszáj segíteni. Ketten ülünk a színpadon, és a partnerem szövege alatt éreztem: Jézusom, mit kell mondanom? Kinézek a súgóra, erre a szája elé tette az ujját, hogy psszt, és azt súgta: nem te jössz. Ez kész! Ott ülsz, és annyit nem mond halkan, hogy jó reggelt kívánok, megfőtt a tejföl. Csak azt, hogy nem te jössz. Mérgemben eszembe jutott minden, de utána körbeszaladtam vele a színházat”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz