Létrehozva: 2019.04.16.

Leszámolt a betegséggel, már életeket ment a Trónok Harca sztárja

Éveken keresztül küzdött szörnyû betegségével Emilia Clarke, brit színésznõ. A Trónok Harca sztárja 24 éves volt, mikor egy edzõteremben agyvérzést kapott. Azóta már teljesen felépült, és egy jótékonysági szervezetet is létrehozott.

Évekkel a betegsége után szólalt meg Emilia Clarke, aki amellett, hogy kendőzetlen őszinteséggel beszélt drámájáról, egy különleges kezdeményezésbe is belekezdett. A színésznő létrehozta a SameYou alapítványt, hogy olyan embereken tudjon segíteni, akik hasonló cipőben járnak, mint egykor ő. A szervezet célja, hogy az agyvérzéses, és az agyi sérültek kezelését biztosítsa. „A munkámon túl elhatároztam, hogy belevetem magam a jótékonykodásba, és segítek a sorstársaimon az Egyesült Királyságban és Amerikában."

A Daeneris Targaryenként híressé vált Emilia borzalmas dolgokat élt át a Trónok Harca forgatásai alatt. A 32 éves színésznő 2010-ben kezdte meg a sorozat munkálatait, az első évad bemutatása után pedig egy szempillantás alatt hatalmas hírnévre tett szert. Ám a siker eltörpült amellett, ami ezután következett: az akkor 24 éves színésznő agyvérzést kapott.

ä2011. február 11-én reggel a teremben öltöztem, mikor nagyon erős fejfájás tört rám. Amikor elkezdtem az edzést, az első néhány gyakorlatra is kényszerítenem kellett magamat. Bár próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, képtelen voltam rá, ezért kértem egy kis szünetet az edzőmtől.

Ahogy beértem az öltözőbe hányinger tört rám, a WC mellé roskadtam, és tudtam, hogy baj van

50 kezdte a New Yorker hírportáljának Emilia, akire egy hölgy talált rá, és egyből hívta a mentőket.

A színésznőt azonnal kórházba szállították, ám a baj nem derült ki egyből, csak az MRI vizsgálat világított rá a helyzet komolyságára.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

@emilia_clarke által megosztott bejegyzés,

„A diagnózis gyors és baljós volt: szubarachnoid vérzést állapítottak meg, ami a stroke egy életveszélyes típusa, vérzés az agy körüli térben.

Aneurizmám volt az agyalapi artériás gyűrűn, ami kiszakadt”

 - idézte fel a szörnyű diagnózist Clarke, ám azt csak később tudta meg, hogy az ilyen szintű agyvérzésbe a betegek egyharmada belehal. Aki túléli, arra sürgős műtét vár, hiszen nagy a kockázata egy második, halálos agyvérzésnek.

Emlékszem, amikor azt mondták, hogy alá kell írnom egy sebészeti beavatkozásról szóló papírt. Agyműtét? Életem legfontosabb időszakában nincs időm egy agyműtétre! Végül belenyugodtam és aláírtam, majd öntudatlan állapotba kerültem. Az elkövetkező három órában a sebészek az agyamat műtötték. Nem ez volt a legrosszabb és az utolsó műtétem. 24 éves voltam."

Bár a műtét sikeres volt, a Trónok Harca sztárja beszédzavaros lett. Képtelen volt visszamondani a saját nevét, nem tudott beszélni, ez pedig annyira kikészítette, hogy véget akart vetni az életének. Egy hét után azonban az afáziája elmúlt, így visszatérhetett a forgatásokra és a régi életéhez.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

@emilia_clarke által megosztott bejegyzés,

Két évvel később azonban újra meg kellett műteni Emiliát. Az orvosok közölték vele, hogy az agya másik oldalán duplájára nőtt az aneurizma, ám egy rutin beavatkozás segítségével megszüntethetik a gondot.

Amikor felkeltettek, ordítottam a fájdalomtól. A műtét sikertelen volt, masszív vérzésem lett és az orvosok azt mondták, nagyon kis esélyem van a túlélésre, ha csak nem műtenek meg újra

– fogalmazott a világsztár. Bár a színésznő teljesen reményvesztett volt, az újabb operáció már sikerült, és hosszas, fájdalmas lábadozás után felépült a betegségből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde