Létrehozva: 2017.09.15.

Lovin játszotta el a család pénzét Koltai Róbert

Koltai Róbert 25 évvel ezelõtt rendezte meg az azóta kultikussá vált Sose halunk meg címû filmet, ami gyakorlatilag saját nagybátyáról szólt.

Arról a férfiról, aki gyermekkorában vele is megismertette a lóversenypálya mámoros világát. Koltai Róbert végül mégsem emiatt vált szenvedélyes játékossá. A vasárnap este adásba kerülő Esti Frizbi felvételén bevallotta Hajdú Péternek, hogy volt olyan idő, amikor teljesen legatyásodva kullogott haza a loviról.

"Kertész Péter barátom vitt ki a pályára, aki nagy játékos volt. Negyven forintot kivitt, ha nyert, abból nyert, ha vesztett, boldogan hazament. Rólam kiderült, hogy nem pont ilyen vagyok. Az, hogy a film végül olyan lett, amilyen, nagyban köszönhető a sok-sok veszteségnek. Volt olyan, hogy hazaindultam este esőben a pályáról úgy, hogy az utolsó futamban sikerült eltalálnom egy hármas befutót."

Ez persze csak a pénzem egy részét hozta vissza.

"Ebből még beültem egy sörre valahová. Ott ücsörögve jutott eszembe, hogy nekem kétszer volt meg ez a hármas befutó, de a szelvényeket egy tócsába dobtam…”

- mesélte az ATV stúdiójában Koltai, aki a felvétel alatt számtalan vidám percet okozott a közönségnek történeteivel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg