Létrehozva: 2016.08.22.

Magyar sztárok, akiknek édesanyjuk száz évig élt

A hazai celebvilágban meglepõen sok hírességnek adatott meg az ajándék, hogy szüleik sokáig mellettük maradhattak.

Ungár Anikó

A bűvész hatvanhat éves volt, amikor elvesztette szeretett édesanyját, a száznégy esztendős Lilike nénit. Az asszony osztrák volt, Grazban nőtt fel, ott végezte el a divatiskolát is.

A HELLO! magazinnak adott utolsó interjújában, két hónappal a halála előtt így mesélt az életéről:

Amikor még csak százéves voltam, nem volt velem ennyi gond. Elsétáltam én a manikűröshöz még a fodrászhoz is, ma már ez nem megy.

Lilike néni az utolsó pillanatig a lehető legjobb szellemi állapotban volt, akihez unokája, Baronits Gábor is rendkívül kötődött.

Fodor Zsóka

A Barátok közt egykori színésznőjének életében egyszerre következett be két nagyon fontos változás: 2009-ben hagyta el a sorozatot, és ekkor hunyt el százéves édesanyja is. A színésznő ötven éven át élt Rózsika nénivel, akinek mindent alárendelt, még két házasságát és a gyermekvállalást is.

Sok szempontból édesanyját hibáztatta tönkrement házasságai miatt, de rendkívül megviselte az elvesztése, habár egy interjúban azt nyilatkozta, azóta tud igazán élni.

Anyák, akik túlélték a saját gyermeküket

De nem mindenki volt ilyen szerencsés: a sztárvilágban akadnak olyan szülők is, akiknek gyereküket kellett eltemetniük.

Bujtor István

Ötvös Csöpi híres megformálójának édesanyja, Gundel Katalin három legendának adott életet: Latinovits Zoltánnak, Bujtor Istvánnak és Frenreisz Károlynak. Az asszony alig tíz hónappal élte túl szeretett fiát, Bujtor Istvánt, de korábban már elvesztette egy gyermekét, ráadásul máig tisztázatlan körülmények között.

Latinovits Zoltán, a Színészkirály halála máig vitatott, Katalin viszont erős maradt, kitartott, és csak százéves korában hunyta le örökre a szemét.

Somló Tamás

Az énekes százkét éves édesanyját hatalmas trauma érte, hiszen a hírek szerint fogalma sem volt fia betegségéről.

Az asszony hétéves korától nevelte Somló Tamást és bátyját, miután vér szerinti anyjuk elhagyta a családot. Margit asszonyt teljesen összetörte fia sírjánál, könnyeivel küszködve búcsúzott tőle.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár