Létrehozva: 2018.02.04.

Majdnem elájult a Sztárban sztár meg 1 kicsi versenyzője

Még most is alig hiszi el Veréb Tamás és partnere, hogy bejutottak a Sztárban Sztár meg egy kicsi döntõjébe.

Ettől függetlenül ugyanúgy készülnek, mint eddig, szívüket-lelküket beleadják a két produkcióba. A páros most már félszavakból is megérti egymást, de nem volt ez mindig így. Sőt!

Fodor Eliza majdnem elájult, amikor a műsor kezdete előtt kiderült: Veréb Tamás lesz a partnere.

„A Sztárban Sztárban is neki szurkoltam, szerettem volna, ha ő lesz a párom a műsorban – mesélte Fodor Eliza. – Mégis, amikor valóra vált az álmom, nagy levegőket kellett vegyek, nehogy összeessek. Eleinte kicsit gátlásos voltam, de mivel Tomi könnyen barátkozó típus, hamar feloldódtam.”

Veréb Tomitól azt is megtudtuk: ma már csipkelődnek is, úgy néz Lizára, mint a kishúgára.

„Szerencsére hamar összecsiszolódtunk, és ami nagyon jó, hogy nem csak ő tanult tőlem, hanem én is tőle- mondta a színész. – Boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a legjobb öt páros közé. Nagy a tét, de nem görcsölünk rá. Ez már örömzenélés lesz!”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája