Létrehozva: 2016.09.09.

Majdnem elvesztette húgát a magyar színésznő

Volt idõ, amikor a Barátok közt sztárja olyan távol került a testvérétõl, hogy azt hitték, már sosem találnak vissza egymáshoz.

Akár két barátnő: hiába a korkülönbség Kiss Ramóna és a nála tíz évvel fiatalabb testvére, Debóra között rendkívül szoros a kapcsolat.

A színésznő úgy tekint a húgára, mintha az a saját pszichológusa lenne, naponta többször beszélnek telefonon, és minden örömüket és bánatukat megosztják egymással.

"Fiúügyekben is kikérem a véleményét, ő pedig őszintén megmondja, ha valamivel nem ért egyet.

Hiába fiatalabb, gyakran ő lát el jó tanácsokkal. Gyakorlatilag ő a pszichológusom

- árulta el a Story magazinnak.

A testvérek viszont nem próbálják meg egymás életét irányítani, hagyják egymást hibázni is, mert tudják, mindenkinek meg kell tapasztalnia a rosszat is ahhoz, hogy fejlődjön.

De nem volt ez mindig így, a tíz év korkülönbség néha az ő kapcsolatuknak is gátat szabott.

"Emlékszem, Debi hétéves volt, amikor egy interjúban azt kérdezték tőle, hogyan viseli az én népszerűségemet.

Õ erre azt válaszolta, hogy a televízió elvette tőle a nővérét.

Tudom, hogy az az időszak, amikor Pestre kerültem, különösen megviselte, hiszen nem voltam már mellette. Õ pedig úgy élte meg ezt, mintha elszakítottak volna minket egymástól."

Debóra szerencsére azóta felnőtt, és megértette, hogy ez az élet rendje, a testvérek között pedig most már teljes az összhang.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle