Létrehozva: 2018.10.01.

Megdöbbentő családi titkot árult el Csákányi Eszter

A színésznõ égetni való rossz gyerek volt, egyszer olyat tett, amit még szüleinek sem mert elmondani...

Bár Csákányi Eszternek nem született gyereke, a Tv2 jövő héten induló sorozatában, a Bogaras szülőkben rengeteg gyerekkel lesz dolga. A színésznő ugyanis egy tanárnőt alakít. Csákányi Eszter ennek kapcsán beszélt saját gyerekkoráról.

- Kicsit olyanok voltunk, mint egy olasz család. Volt baj velem bőven, de a szüleim hozzászoktak egy idő után. Sokszor kellett elmondani nekem a dolgokat, és akkor is másként csináltam, elég öntörvényű gyerek voltam. Például, amikor vendégségbe mentünk, mindig elmondták, hogy nem kell előre inni meg enni kérni, mert úgyis kínálni fognak. Még elég kicsi lehettem, borzalmasan szomjas voltam. Megláttam egy üvegben átlátszó folyadékot. Megvártam, amíg kimennek, majd jól meghúztam. Kiderült, hogy benzin volt benne, szerencsére nem nyeltem le - árulta el a Kossuth- díjas színésznő a Borsnak, aki azt is hozzátette, hogy az esetet nem mondta el a szüleinek, akik nem értették, miért nem eszik napokig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle