Létrehozva: 2016.10.03.

Megdöbbentő! Fegyvert fogtak az RTL Klub sztárjára!

A közönség egyik tagja támadt rá.

Nem mindennapi történetre derül fény Kasza Tibi konyhájában. Az élő internetes főzőműsor ma már komoly tévécsatornák nézettségeit is lekörözi és eddig is számos híresség tiszteletét tette a szadai "főzősuliban". Olyan krimibe illő történettel azonban még senki nem rukkolt elő, mint legutóbbi vendége.

A fellépésén brillírozó humorista poénjaira nem mindenki volt vevő. De ez érthető is, hiszen volt, aki épp azokban a pillanatokban lett rövidebb pár millióval, amikor nevetnie kellett volna. Erről így emlékezett meg az RTL Klub stand up-osa.

Fegyvert is fogtak rám, fellépésen! Egyszer volt. Soha többé nem lépek fel kaszinóban. Nagyon nehéz úgy szórakoztatni embereket úgy, hogy éppen akkor bukják a milliókat. És láttam ott a sarokban egy háromfős csapatot, akik úgy egész este méregettek. Ez úgy 5-6 éve volt. És látod úgy te is, hogy ezek be akarnak szólni. Készülnek…. és megtörtént a beszólás. És utána ennyit mondott a csávó: Ez műsor volt? Ez egy szar volt!

És annyit mondtam neki, szerintem intelligensen és finoman: Szólj a két barátodnak, ők majd elmagyarázzák és megérted. Ennyit találtam mondani. Lehet, hogy kicsit kekec volt. Viszont előrántott egy stukkert így (mutatja). Én viszont beszartam. A szó szoros értelmében.” – mesélte Dombóvári István, aki elárulta, menet közben már azt is elképzelte, hogy esik majd el, amikor eldördül a fegyver.

Nos, a jelek szerint nem húzták meg a ravaszt.

A teljes adást itt találod meg:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg