Létrehozva: 2018.09.18.

Megint bajban a Viszkis

Ambrus Attilát júniusban ittas vezetés miatt kapcsolták le a rendõrök, de ez még a kisebbik baj...

Ambrus Attila nagy bajba került. A Viszkis három hónapja maradt jogosítvány nélkül, miközben felesége veszélyeztetett terhes.

Ambrus Attilát júniusban ittas vezetés miatt kapcsolták le a rendőrök, és elvették a jogosítványát Szegeden. A Viszkis nem merte az autóját a Tisza partján hagyni, így pár száz métert vezetett, amikor megállították és megfújatták vele a szondát.

Attila azt állította, előző nap fogyasztott alkoholt, de a hajnali szondázás még aktívan kimutatta a szeszt a szervezetében. A hatóság ott helyben intézkedett, elvették Ambrus jogosítványát, de akkor még maga sem gondolta, hogy emiatt hatalmas bajba kerülhet.

A Viszkis egy nappal az eset után még könnyedén megoldotta a fuvarozását, hiszen felesége is segítségére volt és sofőrre is futotta, de azóta eltelt három hosszú hónap és minden megváltozott. Réka lombikprogrammal esett teherbe, a most öt hónapos kismamának azonban nagyon kell vigyáznia magára. Réka nem tudja tovább szállítani Ambrust, akinek viszont bármelyik pillanatban éppen a felesége miatt lenne muszáj a volán mögé ülnie.

"Réka veszélyeztetett terhes, így ha bármi történne vele, nekem készen kéne állnom, de jelen pillanatban nem vezethetek. Most mindig meg kell kérnem valakit, hogy fuvarozzon. Korábban ő segített, de mivel  nagyon kell magára vigyáznia, nem kockáztathatjuk a kisbabánk életét"

– aggodalmaskodott Ambrus Attila, aki egyre kiszolgáltatottabban érzi magát a helyzet miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria