Létrehozva: 2018.02.10.

Meglepő bejelentést tett a 66 éves Pataky Attila

Kilenc éve él együtt a legnagyobb harmóniában és szerelemben Pataky Attila és Orsi, akik 2014-ben hivatalosan is összekötötték életüket.

Csak rájuk kell nézni, látszik mennyire tisztelik és becsülik egymást, így nem csoda, hogy eldöntötték: szeretnének egy közös gyermeket. A most 66 éves énekes ezzel tenné még boldogabbá feleségét.

A legendás Edda együttes frontembere, Pataky Attila harmadik feleségében találta meg azt a törődést, támogatást, nyugalmat, amire mindig is vágyott. Amikor 2009-ben megismerkedett Orsival, nem szerette volna elsietni az esküvőt, így csak öt, szerelmes és veszekedésektől mentes együttélés után mondták ki a boldogító igent. Pataky Attila élete eddigi legjobb döntésének tartja, hogy elvette kedvesét, akivel az együtt töltött évek alatt nemhogy csökkent volna egymás iránti érzelmeik, hanem még erősebb lett a szövetségük. Az Edda frontembere éppen ezért annak örülne a legjobban, ha házasságukat egy közös gyermekkel pecsételnék meg. Ezzel alighanem letaszítaná a képzeletbeli trónról Kóbor Jánost, akinek 62 évesen született meg a lánya.

 

Korábban is felmerült már, hogy szeretnénk Orsival közös babát, de az elmúlt években nem voltam felkészülve az apaságra

 

– kezdte a %RIPOST%-nak Pataky Attila.

Hogy mitől változott meg a véleménye a gyermekvállalásról Pataky Attilának, és miért tartja tökéletesnek feleségét, azt elolvashatod a %RIPOST% napilap szombati számából. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg