Létrehozva: 2019.03.06.

Megrázó szavak, előre látta saját halálát Koós János

A legendás énekes szinte minden barátját elbúcsúztatta már, Aradszky László temetésén pedig döbbenetes dolgokat mondott.

Évtizedeken át volt országos cimborája Aradszky Lászlónak a múlt hét végén, 81 éves korában elhunyt Koós János. A két énekes napi kapcsolatban állt, így, amikor néhány napja Koós elment, a rossz hír olyannyira szíven ütötte Aradszky özvegyét, a 74 éves Éva asszonyt, hogy az özvegy rosszul lett.

„A rádióban hallottam, hogy Jani meghalt. Nem hittem a fülemnek... Ritkán megyek be Laci szobájába, de úgy éreztem, látnom kell őket, akik már ismét együtt vannak. Ott mosolyognak Laci ereklyéi között a rengeteg közös fotón, mintha mi sem történt volna. Annyira megviselt, hogy Laci után Jani is ilyen hamar elment, hogy rosszul lettem. A barátok, a családom nem is mertek egyedül hagyni a lakásban a felzaklató emlékekkel, vigyáztak rám” – mesélte Éva asszony a Blikknek, felelevenítve, hogy a 82 évesen elhunyt Aradszky az utóbbi hatvan évben szinte mindennap beszélt Koóssal.

Az özvegy úgy emlékszik, már a párja másfél évvel ezelőtti temetésén nagyon felzaklatták Koós szavai:

Lacikám, nemsokára megyek utánad.

„Már akkor érezhette, hogy baj van, de nem gondoltam, hogy komolyan mondja” – emlékezett vissza Aradszky Éva.

Az 56 éves Szenes Andrea is megemlékezett a legendáról. Kicsi kora óta ismerte Koós Jánost, ahogy mondja, ötven éve a térdén lovagolt.

„Apám, Szenes Iván mindig azt mondta, Jani az ő istállójában a legjobb paripa. Jani vitte őt focimeccsre, apu pedig Koóst lóversenyekre. Pár nappal a halála előtt beszéltük meg, hogy apám 95. születésnapi emlékműsorának a felvételére eljön. Sosem kellett vele megbeszélni, mit mondjon. Nekem ő olyan volt, mint egy nagy testvér, egy pótapa. Amikor Ivánnal együtt dolgoztak egy új slágeren, és ki akartak küldeni a szobából, mindig bebújtam a zongora alá. Így született a legendás Kislány a zongoránál című sláger!” – mesélte Andrea Szenes, aki hozzátette: Koóst kemény férfinak nevelték, ezt bizonyította volt kollégája temetésén is: „Apám temetésén készült egy beszéddel, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, mást mondott, mert félt, hogy sírva fakadna.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde