Létrehozva: 2018.03.02.

Megszólalt Berki ügyvédje: Jöjjön a per!

Krisztián kész harcolni azért, hogy a bíróságon is kimondják, joga van annyi idõt tölteni imádott kislányával, amennyit exének, Pamelának.

Hódi Pamela minden jel szerint gyermekelhelyezés pert indított, mert szeretné, ha a bíróság határozná meg, ki-milyen arányban vehet részt közös gyermekük, Natasa Zselyke nevelésében. A felek ugyan korábban írásban megállapodtak, de az anyuka valamiért meggondolta magát. Berki Krisztián ügyvédje megkeresésünkre közölte, ügyfele elszánt és a kislány érdekében készek harcolni.

"Abban gondolom mindenki egyetért velem és az ügyfelemmel, hogy kizárólag a gyermek érdekeit kell és szabad szem előtt tartani, legyen bármilyen nézeteltérés is a szülők között. Ennek fényében Krisztián és Pamela között született egy megállapodás, amely egészen március 1-éig írásba foglalta, miként oszlik meg kettejük között a közös szülői felügyelet. Időközben azonban az édesanya meggondolta magát és pert indított, illetve anélkül rúgta fel a megállapodást, hogy erről ügyfelemet értesítette volna”

- kezdte a %RIPOST%-nak dr. Tanda Ágnes.

"Anyaként és családjogászként elmondhatom, hogy a gyermek érdekének minden sértettségen felül kell állnia, az egészséges fejlődéséhez pedig éppen olyan arányban van szüksége az édesapa, mint az édesanya szeretetére. Ott kell majd ülniük egymás mellett a gyermek életének fontos pillanataiban és éreznie kell, hogy egyformán szeretik. Ennek pedig senki nem szabhat gátat önhatalmúlag."

Éppen ezért állunk a per elébe, különösen, hogy nem ügyfelem volt az, aki megszegte kettejük megállapodását.

"Szándékunk szerint a bíróságon a gyermek érdekeit fogjuk képviselni és érvényre juttatni”

- mondta Berki Krisztián jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé