Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.02.07.

Minden kiderült a rádió utolsó napjáról, így búcsúznak ma Bochkorék

Az Önindító címû mûsor vezetõi nem akarnak felhajtást, de a biztonságra nagyon ügyelnek az utolsó napon.

Csütörtökön elbúcsúzik a Music FM stábja, mert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem hosszabbította meg az állomás műsorszolgáltatási szerződését.

A Bors kiderítette, hogy a stáb halkan, felhajtás nélkül köszön el a hallgatóktól, de Bochkor Gáborhoz és kollégáihoz ma nem lehet majd közel menni. A stáb kérésére ugyanis a rádió székházában a biztonsági szolgálat az átlagosnál szigorúbban őrzi majd az épületet, hogy hívatlan vendégek vagy a média képviselői ne juthassanak a leköszönő munkatársak közelébe.

Sőt, a rádiósok az épületbe is rejtőzködve jutnak be, hogy kerüljék a feltűnést. A Rádió1 csapata teljesen egyetért a konkurencia döntésével, Sebestyén Balázs például elmondta a lapnak, hogy a rádiósok feladata sírás helyett nevetni az utolsó pillanatig, ráadásul szerinte Bochkorék hamar találnak új helyet maguknak.

Arról egyelőre nincs pontos információ, hogy a rádiósok hol kezdhetik újra, de nem titkolják, hogy jó esély van rá: hamarosan újra hallhatók lesznek.

origo.hu

Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”