Létrehozva: 2018.06.11.

Nagy bejelentést tett Harry és Meghan: újabb mérföldkőhöz érkeztek

A friss házasok életében nincsenek üresjáratok, már azt is lehet tudni, hogy hova mennek elsõ hivatalos körútjukon.

Véget ért az esküvő és a nászút is, sőt a királynő születésnapi ünnepségét is megtartották már, így Meghan Markle és Harry herceg most hivatalos külföldi körúton vesz majd részt. Bár az utazás csak októberben indul, a Kensington-palota már bejelentette a helyszíneket.

Hivatalos első utazásukra igazán különleges helyszíneket választottak: elmennek Ausztráliába és Új-Zélandra, ahova annak idején Diana és Károly is először látogattak együtt, mint újdonsült házasok. A pár először Sydneybe utazik, ahol részt vesznek az Invictus Game-en, ami a sérült katonák és veteránok tiszteletére tartott sportrendezvény, amelynek Harry herceg a fővédnöke.

A házaspár ezután Új-Zélandra megy, majd a Fidzsi-szigetekre, végül pedig a Tongai Királyságban fejezik be a körutat.

A körút fontos mérföldkő lesz Meghan, vagyis Sussex hercegnéje számára, akinek ez lesz az első hivatalos útja a férjével. Az úttal kapcsolatban azonban felmerült, hogy veszélyeket is tartogat magában. A hírek szerint a pár ugyanis a lehető leghamarabb szeretne családot alapítani, ám A Fidzsi-szigeteken és Tongában a Zika-vírus aggodalomra adhat okot. A Zika ugyanis az anyaméhben lévő magzatokra jelent elsősorban veszélyt, ezért a terhességet tervező, illetve várandós nőknek azt javasolják, hogy ne utazzon olyan helyekre, ahol a szúnyogok által terjesztett betegség már felütötte a fejét - írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"