Létrehozva: 2018.05.13.

Nagyon rossz hírt mondott orvosa a műtéten átesett magyar legendának

Gidófalvy Attila hiába szeretne, egyszerûen nem mosolyoghat. Csak a Ripostnak árulta el, miért!

Ahogy mondja, egyik szeme sír, a másik nevet. Amikor ugyanis tavaly kiderült, hogy a gerincén rosszindulatú daganat van, az orvosok kemoterápiát írtak elő neki. Kapott is kezelést Gidófalvy Attila, aminek az volt a célja, hogy csökkentsék a vérében a fehérvérsejtek számát, míg a vörösvérsejtekét növeljék.

Mivel elérték a várt eredmény, így a zenész megkaphatta az életmentő őssejt-beültetést. Négy hónapnyi karantén után gyógyultnak nyilvánították, ami hatalmas boldogság, de a kezelés következményére nem számítottak.

Nem készítettek fel rá, hogy a kemoterápia és más kezelések miatt a fogaim gyors romlásnak indulhatnak

– mondta a %RIPOST%-nak Gidó. "De így lett, több fogam mozog, több simán kihullott. Emiatt én, aki imád nevetni, mostanában az összes fotón összeszorítom a számat. Szégyellem, és nagyon szeretném megcsináltatni a fogsoromat, de nem lehet. Az őssejt-transzplantáció miatt, még havonta kapok csonterősítő infúziót. Amíg annak nincs vége, maradok fogatlan oroszlán, aki csak ugat, de nem harap.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg