Létrehozva: 2017.08.19.

Nem ér véget a rémálom, pszichológushoz küldték Oszter feleségét

Mindent megváltoztatott annak az egy pohár bornak az elfogyasztása.

Failoni Donatella jó ideig nem ülhet még autóba! Oszter Sándor feleségének jogosítványát 1 év 5 hónapra vették el!

Mint ismeretes, a zongoraművésznő még februárban koccant az Istenhegyi úton az előtte haladó autóval. A helyszínre érkező rendőrök azonnal elvették a jogosítványát, majd háromszázezer forint pénzbírságot szabtak ki rá. A Blikk információi szerint viszont a napokban azt a határozatot is kézhez kapta, amelyben az áll: legközelebb 2018. augusztusában vezethet újra.

Bár Failoni vezetői engedélyét 17 hónapra volták be, Dr. Kamarás Péter ügyvéd elárulta, hogy a jogosítvány elvételétől számított hónapok is beleszámítanak a büntetésbe: azaz öt hónap már le is telt az eltiltásból.

Ez az időtartam a kiszabott pénzbírsággal együtt nem számít súlyos büntetésnek, ám enyhének semmiképpen sem nevezhető.

"Az biztos, hogy mivel hat hónapnál hosszabb ideig van eltiltva a vezetéstől, mielőtt visszakapja az engedélyét, utánképzésre kell járnia, ahol KRESZ- és autóvezetés órákat is kell vennie. Ezután ezekből vizsgát kell tennie, illetve csoportterápiás foglalkozásra is kell járnia, amit egy pszichológus vezet, itt csak jelenléti ív van" – nyilatkozta az ügyvéd, aki azt is megerősítette, egy-egy ilyen képzés díja ötvenezer forinttól kezdődik.

Úgy tudni, a zongoraművésznő csalódott volt a végzés kézhez vétele után.

Donatella a közösségi oldalon írta ki, hogy egy év és öt hónapra vették el a jogsiját. Szegény nagyon el van keseredve.

Persze nem meglepő, hogy rosszul érinti az ítélet, Oszterné ugyanis Balatonrendesen a hegyoldalban lakik, szüksége lenne autójára. Kocsi nélkül még a bevásárlás is nehezen megy neki, főleg nyári balesete óta.

Próbálták elérni Failonit, ám lapzártáig nem reagált telefonhívásaikra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle