Létrehozva: 2018.04.03.

Nem hiszed el, mire költi félmilliós nyereményét a magyar sztár!

Más magyar hírességek mellett, Ganxsta Zolee is megmutatta, megállja-e helyét a konyhában.

A sztárok a VIASAT3 gasztro-reality műsorában, az Ide süss!-ben szálltak versenybe egymással. A rapper Köllő Babettel, Varga Győzővel, Molnár Andival, Cinthya Dictatorral, Risztov Évával, Gáspár Győzővel és Sütő Enikővel mérte össze tudását.

A kezdeti nehézségeket áthidalva, kisebb-nagyobb sikerrel mindenki ügyesen vette az akadályokat, még Ganxsta és Győző is, akiknek – állításuk szerint – semmi érzékük a süteményekhez. Az első körben Szabi, a pék receptjét kellett elkészíteniük, amit a zsűri vakkóstolással véleményezett. A második körben pedig egy általuk választott süteményt készítettek el a versenyzők. A celebadás győztese, Molnár Andi kissé félve, de annál nagyobb lelkesedéssel vágott bele a sütésbe, elszántságának meg is lett az eredménye, hiszen ő nyerte a versenyt. A celebek végül 500 000 forintot nyertek, amit a győztes által választott S.O.S. Gyermekfalu magyarországi alapítványnak ajánlottak fel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio