Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.01.05.

Örököl-e 100 milliót Czeizel után a spermalopásból született gyerek?

Valóságos amerikai krimi bontakozik ki a legkisebb Czeizel gyerek körül. Kész õrület!

A nemrégiben elhunyt genetikus szeretője  százmilliókra tart igényt az örökségből két közös gyerekük után - írja a Blikk. Csakhogy Czeizel Endre családja szerint a kisebbik gyerek törvénytelen úton fogant meg.  Állítólag okirat-hamisítás révén sikerült a lefagyasztott spermához hozzájutni! A felhasználást engedélyező iraton állítólag nem a professzor aláírása szerepel!

"Felháborító, amit ez a nő művel. Endre már életében jócskán támogatta. Sajnos sok mindenkinek okozott fájdalmat azzal, hogy bevallotta az évek óta tartó kapcsolatát..."

– mondta el a lapnak egy névtelen forrás, aki úgy tudja: a volt szerető már be is jelentette, hogy mire tart igényt a Czeizel-vagyonból. 

A család néhány tagja nagyon felháborodott a híren, és elhatározta, hogy minden törvényes eszközzel küzdeni fognak a nő ellen. 

Czeizel Endre szeretőjének ügyvédje viszont állítja: a nő nem követett el semmiféle bűncselekményt. Az örökösödési jog mindenesetre az ő kezére játszhat: ha megállapítják az apaságot, akkor nem számít, hogy házasságban vagy azon kívül született a gyerek, csak a vérségi köteléket veszik figyelembe. 

 

origo.hu

Kiderült, mikor érkezik Schobert Norbi és Rubint Réka első unokája

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”