Létrehozva: 2020.02.21.

Rettenetes hírt kapott George Clooney, ez a kép mindent elárul

Az 58 éves színésznek és feleségének teljesen víz alá került a birtoka a napokban.

Angliában hatalmas áradásokat indított a Dennis vihar, az országban 12 éve nem tapasztaltak a helybéliek ennyire durva természeti jelenséget. Két nap alatt annyi eső hullott, mint máskor egy egész hónapban.

Sokak otthona víz alá került, ami rengeteg embernek okozott súlyos anyagi károkat. George Clooney és Amal Clooney 12 millió fontos, azaz 4,8 milliárd forintos Berkshire-ben található birtokát sem kímélte a vihar – írja a Daily Mail.

Fotó: Profimedia

Ahogy a felvételeken is látható, a közel két hektáros birtok nagy részét elárasztotta a víz. A sztár teniszpályáját is teljesen tönkretette a vihar.

A XVII. századi kastélyukat láthatólag nem érte kár, de további esőzéseket jeleztek az időjósok, aminek a házaspár biztosan nem örül. Nem ez az első eset, hogy a birtokukat árvíz sújtotta, 2016-ban szintén az ingatlan kertje látta kárát egy súlyos viharnak.

George és Amal Clooney angliai otthonukat még 2014-ben vásárolták meg, s 18 hónapig tartó renoválás után költöztek csak be. A házaspárnak több otthona is van a világon, például Los Angelesben, az olaszországi Laglióban, New Yorkban és Mexikóban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó