Létrehozva: 2017.08.23.

Rossz vége lesz a lázadásnak: Elvehetik Hujber Feri gyermekeit

Nagy ára lehet annak, hogy a drogbirtoklásért elítélt színész megmakacsolta magát, és a közösségi oldalon közölte, soha nem hagyja abba a füvezést...

Érthetetlen, hogy Hujber Ferenc miért döntött úgy, hogy szembe megy  a törvény betűjével, de tény, hogy teljes mellszélességgel kiáll büntetendő életmódja mellett.

Ahogyan arról a %RIPOST% is beszámolt, a színész a közösségi oldalon jelentette ki, hogy nem hagy föl a fűfogyasztással, mi több, egész életén át megtartja tiltott szenvedélyét.

Arra a jelek szerint még csak nem is gondol, hogy ez a magatartás milyen hatással lehet családjára, főként kiskorú gyermekeire. Azzal pedig végképp nem számolt, hogy  a magyar jog szerint, minden magyar állampolgárnak, aki olvasta bejegyzését, jelentési kötelezettséggel tartozik a hatóságok felé. Az ilyenkor követendő eljárásról Droppa Éva gyermekvédelmi szakértő beszélt a %RIPOST%- nak.

Ha bárkinek tudomására jut, hogy egy szülő a magatartásával, vagy életvitelével veszélyezteti a gyermekeit, állampolgári kötelessége azt jelenteni a szakhatóság felé.

Ezt követően a helyileg illetékes gyermekjóléti szolgálat munkatársa kimegy  a családhoz és ellenőrzi, hogy a veszély valós-e. Ha úgy látja, hogy a szülőkkel folytatott beszélgetés nem elegendő, akkor alapellátásba veszi a gyermeket, vagy gyermekeket. Ilyenkor heti rendszerességgel látogatják a családot és készítenek egy cselekvési tervet, illetve előírnak a szülők számára egy magatartás szabályzatot melyek betartását folyamatosan ellenőrzik"

- nyilatkozta a szakember, aki elárulta, a folyamatnak és a hatóság lehetőségeinek ezzel koránt sincs vége.

"Ha a szülő, vagy  a szülők továbbra sem működnek együtt, akkor a szolgálat védelembevételi javaslatot tesz a gyámhatóságnak. Ekkor a gyámügyi szakemberek veszik kézbe a dolgok menetét. Egy tárgyalás keretében figyelmeztetik a szülőket, hogy ha nem tartják be a magatartási szabályokat, akkor más eljárás alá vonják őket. Ennek a vége akár a gyermekek családból való kiemelése is lehet, melyre számos példa van idehaza is"

- jelentette ki Droppa Éva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár