Létrehozva: 2019.07.04.

Sokkot kapott fiával, újabb részletek Sváby András balesetéről

A mûsorvezetõ autójába kedden hajtott bele egy ismeretlen, akit azóta is keres a rendõrség.

Megadta a rendszámot és az autó típusát is a hatóságoknak, mégsem találják a rendőrök azt a sofőrt, aki kedd reggel életveszélybe sodorta az 51 éves Sváby Andrást és kisfiát, a 2 éves Milánt.

Az ATV műsorvezetője épp a bölcsőde előtt, a hátsó ülésen lévő gyerekülésből csatolta ki a kisfiát, amikor egy sötét színű autó nekiment a félig nyitott ajtónak. Alig pár centin múlt a tragédia, ám a hatalmas csattanás ellenére az autós nem állt meg, hanem teljes gázzal elhajtott. 

Ugyan a Heti Napló Sváby Andrással című riportműsor vezetője sok mindenre emlékezett, ami segíthet felkutatni a tettest, egyelőre nem kapott értesítést arról, hogy meglenne a cserbenhagyó.

„Bennem is felmerült a kérdés, hogy miért nem találják azt az embert. Az már ott, a helyszínen kiderült, hogy nem volt forgalomba helyezve az autó, amivel belénk jött, valószínű ezért nem állt meg és döntött úgy, hogy inkább elhajt. Persze, ez sem kifogás, amikor valaki ilyet tesz, tényleg gusztustalan dolognak tartom, hogy nem vállalja a felelősséget" – jelentette ki a Blikknek Sváby András. 

A műsorvezető nem csak az autó rendszámának és színének megadásával szeretne segíteni a rendőröknek abban, hogy meglegyen a felelőtlen sofőr.

„A baleset délutánján feltettem a közösségi oldalamra azokat az adatokat, amiket tudok, hátha valakinek van valamilyen információja, és segíteni tud nekem megtalálni ezt az embert. Nem szeretném annyiban hagyni az ügyet, mert ez elvi kérdés, hiszen a gyerekem is megsérülhetett volna!" – árulta el Sváby, akinek kedd este óta tucatnyian írtak, hogy az Ügyfélkapuhoz kapcsolódó nyilvános adatbázisban megtalálták az autót.

„Kiderült, hogy június 4-e óta kivonták a forgalomból, de ezt már tudtam, hiszen a közlekedésrendészeti osztály kiérkező kollégái szinte azonnal megnézték a rendszerben a kocsit" – emlékezett vissza a műsorvezető, aki bevallotta, nem biztos, hogy felismerné a sofőrt, de arra határozottan emlékszik, hogy az autót egy férfi vezette.

Sváby András és Milán ugyan fizikai sérüléseket nem szenvedtek, ám a kisfiú és a kocsiban tartózkodó Karcsika, a műsorvezető kutyája is kisebb sokkot kapott. Nem beszélve arról, hogy a tévés kocsijában is jelentős a kár.

„Most adtam le a szervizbe az autót, a jövő hét elejére ígértek egy kalkulációt, de gyanítom, nem lesz olcsó mulatság a javítás” – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg