Létrehozva: 2018.01.06.

Szabadulása után sem mehet haza "Lópici" erőszakos fia

Pétert január 12-én jó eséllyel kiengedhetik az elõzetesbõl, ám Szilágyi István nem lehet maradéktalanul boldog.

Szilágyi Péter októberi tárgyalásán a hallgatóság egy emberként azért szorított, hogy a bíró ne higgye el édesapja, Szilágyi István szavait, aki állítja, az agresszivitásáról ismert fia nem emelt rá kezet azon a nyári napon, amikor súlyos sérülésekkel került kórházba.

Az ítész azonban átlátott a szitán és nem hatotta meg az idős színész zavarodott, önhibáztató magyarázkodása sem. Továbbra is úgy látta, hogy a színész nincs biztonságban, így csak akkor engedte volna ki Pétert, ha fel tud mutatni valakit, aki befogadja őt. Ilyesmit azonban a védelem nem tudott felmutatni.

Most azonban valószínűleg már nem lesz ilyen szerencséje az idős színésznek. Majdnem biztosra vehető, hogy az ügyvéd a január 12-ére kitűzött tárgyalásra beszerzi a szükséges befogadó nyilatkozatot, így Péter akár már aznap szabadulhat. Hogy hová költözhet, az kiderül a %RIPOST% napilap szombati számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár