Létrehozva: 2018.12.30.

Szerelem a levegőben: 2018 a sztáresküvők éve volt

2018-ban számos hírességünk kötötte össze az életét a szerelmével, bízva abban, hogy esküjük a sírig tart majd. A Ripost csokorba szedte azokat az esküvõket, amelyekrõl a legtöbbet cikkezett a sajtó.

Kulcsár Edina

Kulcsár Edina és Csuti úgy döntöttek, hogy nem a manapság trendi vonalat választják és nem egy világraszóló esküvőn teszik hivatalossá kapcsolatukat. Az egykori szépségkirálynő ugyanis szerette volna, ha születendő gyermekét nem menyasszonyként, hanem inkább feleségként hozhatná a világra.

A polgári szertartáson és az azt követő ebéden mindössze 16 vendég vett részt, míg másnap a babaváró bulin 60 fő bulizott az ifjú párral. Edinának és Csutinak fontos, hogy Isten előtt is szentesítsék esküjüket, így terveik szerint hamarosan megtartják a templomi esküvőt is.

Liptai Claudia

Kétségtelenül Liptai Claudia nevéhez fűződik a 2018-as év legnagyobb szabású esküvője a magyar sztárvilágban. A népszerű műsorvezető hosszú évek boldogtalansága után végre révbe ért: kisebbik gyermeke édesapjával, Pataki Ádámmal idén júniusban mondták ki a boldogító igent.

A szerelmesek igazi meghitt módon házasodtak össze egy mesebeli vidéken: versbe szedett szerelmi vallomást olvastak fel egymásnak, és kedvenc filmjük, a Csillagok Háborúja elemei is fellelhetőek voltak az esküvőn.

Antal Tímea

A tavaly decemberi szűk körű polgári szertartás után idén májusban templomban is házasságot kötött Antal Tímea és kedvese, Demko Gergő. A szerelmesek Erdélyben keltek egybe, igazi hagyományos szertartás keretein belül, így az előkészületekkel együtt az esküvő egy teljes héten át tartott.

Szerdától szerdáig ünnepeltek, a barátok és az asszonyok rengeteget segítettek a takarításban, főzésben és a többi előkészületben. Az énekesnő és férje is nagy családból származik és rengeteg barátjuk van, így összesen 335 vendéggel ünnepelték az esküvőjüket. Bár ez a létszám magyar viszonylatban óriásinak tűnik, Erdélyben teljesen átlagosnak számít.

Weisz Fanni

Augusztusban a siket modell és szerelme, Hajmásy Péter pecsételte meg esküvővel az öt éve tartó kapcsolatukat. A szerelmesek mesebeli helyszínen mondták ki a boldogító igent: a dekorációhoz Fanni kedvenc filmje, az Alkonyat adta az ihletet. Az örömbe persze némi üröm is vegyült: Fanni nem hívta meg a menyegzőre egy családtagját sem, miután édesanyjával évekkel ezelőtt megromlott a viszonya.

Ágnes asszony meg is próbálta megakadályozni az esküvőt, ám nem sikerült, a fiatalok pedig a jelek szerint boldogabbak, mint valaha.

Harry herceg és Meghan Markle

Május közepén tartották az év legnagyszabásúbb esküvőjét, Harry herceg és Meghan Markle színésznő menyegzőjét. A pár a windsori kastélybeli Szent György kápolnában mondta ki a boldogító igent. Az esküvőn Meghan hercegné apja nem vett részt, ezért a Givenchy ruhába öltözött menyasszonyt Harry herceg édesapja, Károly herceg kísérte oltárhoz. A hagyományokhoz híven az esküvő napján II. Erzsébet királynő bejelentette, hogy Harry hercegnek adja a sussexi hercegséget, új státuszát pedig az esküvővel megkapta Meghan Markle is, aki így Õfelsége, a sussexi hercegné lett.

A hercegi pár nem késlekedett sokáig, már úton is van első gyermekük, akinek nemét csak a születése napján tudhatja majd meg a nagyközönség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg