Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.14.

Szerelme miatt kezd új életet a magyar celeb

Sokáig elhallgatta, mivel is foglalkozik valójában. Ám tudta, titkát nem tarthatja örökre magában. Tegnap este pedig eljött az igazság pillanata is a meztelen valóságshow-ban.

A Magyarországon először debütáló meztelen párkereső tegnap este elérkezett a végéhez. Hatalmas veszekedésekből, váratlan fordulatokból, és persze boldog egymásra találásokból is bővelkedett Az Ádám keresi Évát című műsor.

Az utolsó adásban Krisztiánnak a két szőkeség, Petra és Lúcia közül kellett választania. Úgy döntött, nem enged a kísértésnek, és korábbi kiszemeltje és szexpartnere, Petu mellett rakta le voksát. Így ők lakhatták be utoljára a szigetnyi édenkert Szerelem szigetét.

Érkezésükkor Petu titka jócskán beárnyékolta a különleges sziget romantikáját. Pattanásig feszült a légkör.

Szerintem Krisztián nagyon ki fog akadni, amikor elmondom neki, hogy felnőttfilmezéssel foglalkozom.

"Tudom, mire számíthatok, de megpróbálom elmagyarázni neki. Remélem, hogy megértésre találok” – mondta bizakodva Petu, mielőtt bevallotta, mit is rejteget valójában.

Még több képért kattints a fotóra!

Krisztiánt nagyon megdöbbentette a vallomás. Nem számított rá, hogy ilyen dologgal kell majd szembesülnie.

Én nem tudok belelépni egy olyan kapcsolatba, ami a felnőttfilmezéssel kapcsolatos és a páromat is érinti. Te így lépsz bele egy kapcsolatba? Így ismerkedsz? Ez nekem eléggé kizáró ok

– mondta Krisztián, aki azt is hozzátette, képtelen lenne ezt tolerálni.

A kisebb csetepaté és külön alvás után másnap reggelre csitultak a kedélyek, és a történtek ellenére is elkészültek a Szerelem szigetének utolsó páros fotói.

Majd elérkezett a döntést ideje. A kezdetek óta szimpatizáló páros végül forró csókban forrt össze. Petra pedig elhatározta, változtatni fog az életén. Úgy érzi, Krisztiánért megéri.

Úgy gondolom, Krisztián lesz az az ember, aki mellett el tudom képzelni a jövőmet, és feladom a munkámat

– vallotta be a pornós, aki ezzel végre a bizalom első jeleit is megcsillogtatta Krisztián előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz