Létrehozva: 2017.09.21.

Takáts Tamás a válásról: Soha nem ütöttem vissza, inkább elmenekültem!

A zenész nehéz idõszakon van túl, tizenkét év házasság után elvált, és egyedül neveli tovább a lányát.

Nemrégiben véget ért Takáts Tamás tizenkét éven át tartó házassága. A zenésznek és feleségének, Anikónak sikerült békében elválniuk, ami főleg közös lányuk, Luca miatt volt fontos számukra. 

Miután az utóbbi években a kapcsolatukat megkeserítette az asszony féltékenykedése, végül nemrégiben Takáts javasolta a válást. A felesége egyetértett vele, könnyen megegyeztek, a kislányuk pedig a zenésznél maradt.

"Hívő, béketűrő ember lévén sosem emeltem kezet nőre. Bár nem szeretem, ha ridiküllel ütik-verik a fejem, de vissza soha nem ütöttem, inkább elmenekültem" - nyilatkozta a Story magazinnak a Karthago frontembere.

Évekig menekültem, de végre lezártam életem kritikus és fájdalmas korszakát, mégpedig úgy, hogy a történtek ellenére barátságban váltam el a feleségemtől.

Anikót a Hit Gyülekezetében ismerte meg több mint egy évtizede, ám az eleinte tündéri asszonyról hamar kiderült, hogy betegesen féltékeny. Annak ellenére, hogy megtérése után Tamás eltökélte, hogy mindörökre hűséges lesz a feleségéhez, ő ezt nem hitte el, a rendszeres veszekedések pedig tönkretették a házasságukat. 

A zenész jelenleg kettesben él a lányával, akit a volt felesége bármikor meglátogathat. Az életében három gyermeke, a zenekarai és Isten játsszák a főszerepet, új kapcsolatra egyelőre gondolni sem szeretne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria