HŰHA

Titokra derült fény: ez lett volna Liptai Claudia eredeti szakmája

A mûsorvezető eredetileg nem színésznek készült, most pedig úgy döntött, újra hódol a régi szenvedélyének.
  • Szerző: ripost

Kevesen tudják, hogy Liptai Claudia eredetileg nem színésznőnek készült. A műsorvezető fiatal korában művészpályát választott ugyan, de egy egészen más területen, a festészetben akart kiteljesedni.

Végül mégis a színészet mellett döntött, ennek köszönhetően pedig számos sikerműsorban láthattuk őt az elmúlt húsz évben.

Claudia most azonban visszatért az eredeti elképzeléséhez, és újra festegetni kezdett. Az eredményt ugyan egyelőre nem osztotta meg a nagyközönséggel, de az jól látható, hogy nagy munkában van.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Claudia Liptai (@liptaiclaudia) által megosztott bejegyzés,

"Hosszú idő után újra van kedvem festeni. Lehet, hogy nem sokan tudjátok, de én grafikusnak készültem és képző szakra jártam. Aztán azt már tudjátok, nem ez lett a szakmám. De a mai napig, ha leülök a vászon elé, egy másik világba repülök. Adjatok magatoknak ti is időt arra amit annyira szerettek, hogy abbahagyni nehezebb, mint elkezdeni! Önmegvalósítós délutánt mindenkinek!" - fogalmazott legújabb fotója alatt a műsorvezető.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?