Létrehozva: 2018.10.04.

Újra apa lesz Szabó Győző: kiderült, mikor érkezik a baba

A 48 éves színész teljes életmódváltásba kezdett, hogy egészséges, hosszú életû édesapa lehessen...

Szabó Győző és szintén színész párja, Rezes Judit örömmel osztotta meg boldogságát.

Igen, lesz egy kisbabánk” – árulta el Judit. „Február végén, március elején érkezik, és természetesen nagyon örülünk. Tervezett baba volt, és alig várjuk, hogy világra jöjjön” – mondta a Borsnak a boldog kismama, aki ezt az évet még végigdolgozza. „December végéig leszek színpadon, és még van egy-két forgatási napom Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjében is. A jövő évtől pedig a babavárásra koncentrálok” – árulta el Judit, aki még egyáltalán nem gondolkodik a visszatérésén.

Párja, Szabó Győző mellett nincs miért aggódnia, hiszen a színész több lábon áll, a színészet mellett rádiózik és éttermet is vezet.

Ahogy minden kapcsolatban, nekünk is voltak hullámvölgyeink Judittal, de átgondoltunk sok mindent. Imádom a gyerekeket, van egy nagylányom és egy kisfiam, Misi. Két-három éve jutottunk arra, hogy így 48 évesen, utolsó körben, miért is ne jöhetne még egy kistesó? Persze ebbe rengetegszer beleszólt a sok munka, úgyhogy annál nagyobb volt az öröm, amikor meghallottam a hírt” – emlékezett Győző. De, hogy ezután miként lavíroz majd a munka és a család között, az nem kis fejtörést okoz számára. „Rengeteget dolgozom, de mu­száj lesz kicsit visszavennem a tempóból, mert Judit és a kicsi mellett kell lennem. A terv az, hogy amíg nem érkezik meg a baba, addig minden területen életmódváltásba kezdek. Ki­csit többet mondok majd nemet a munkára, és magammal is többet foglalkozom a jövőben. Étrendet, sőt életmódot váltok, mert egészséges és hosszú életű édesapa szeretnék lenni” – összegezte a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg