Létrehozva: 2017.04.13.

Újra randizik és elvárásai is vannak Sarka Katának

Bár korábban már lencsevégre kapták új udvarlójával, most már Kata is felvállalja: újra randizik.

Évek óta nem övezte ekkora figyelem egy híres pár válását sem, és ez  nagy terhet rótt Sarka Katára is, aki eddig hallgatott, hogy megóvja két gyermekét a rosszindulatú támadásoktól.

A %RIPOST% is folyamatosan figyelemmel kíséri a Hajdú-Sarka páros körüli eseményeket, ahogy arról is beszámoltunk: már meg is egyeztek a vagyonon és a gyermekláthatásán.

Arról is írt lapunk, hogy Péternek már új kedvese van és nemrég az is kitudódott, hogy vélhetően Kata is új életet kezdett egy ismeretlen, középkorú férfi oldalán.

Egy biztos: Sarka Kata újra randevúzik és nyitott az újdonságokra.

Újra meg kellett tanulnom randizni, visszarázódni ebbe a világba, ami nem kis izgalommal jár, mivel kijöttem a gyakorlatból.

Amit viszont még most is fontosnak tartok, hogy egy férfi a randin legyen udvarias, gondoskodjon az asztalfoglalásról, nyissa ki előttem az ajtót, mert hiszem, hogy a férfi női szerepekre szükség van

- mondta a Kata Kasza Tibi hamarosan induló műsorának a Pénzt vagy éveket! forgatásán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg