Létrehozva: 2019.02.22.

"Undorító képmutatás" - ezért zúdult népharag Meghan hercegnére

A várandós Meghan Markle nemrégiben New Yorkban tartott babaváró bulit barátai körében, a pénzt pedig semmire sem sajnálta.

„Totális képmutatás, hogy milyen undorító összegbe került az utazás” – akadtak ki a klímaváltozás ellen küzdő aktivisták Meghan Markle New York-i útja miatt. Sussex hercegnéje ugyanis - mint ahogy azt már a %Ripost% megírta - privátgéppel utazott az Egyesült Államokba, hogy ott egy 330 ezer fontba (több mint 120 millió forintba) kerülő babavárón ünnepelje születendő gyermekét.

Azért zúdult népharag az utazás után a hercegi párra, mert Meghan és Harry herceg a szegénység elleni küzdelem elkötelezett hívei. Kritikusaik azonban egyenesen „obszcénnak” nevezték a buli költségeit.

Harry herceg tavaly azt mondta, hogy „mindannyiunk összefogására szükség van, hogy megállítsuk a bolygónk megsemmisüléséig visszaszámláló óra ketyegését”. Ennek ellenére a herceg felesége mégis magángéppel utazott New Yorkba, pedig hatalmas szénlábnyomot hagyott ezzel maga után.

A Föld Barátai alapítvány szóvivője is nyilatkozott az esettel kapcsolatban. „A magán légi közlekedés nyilvánvalóan hatalmas szénlábnyomot hagy maga után. Talán a jövőben a hercegné megfontolhatná, hogy kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó utazási módot válasszon. Arra kérjük, hogy mutasson példát azzal, hogy kevesebbet repül” – mondta a szóvivő a Daily Mailnek.

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?